Haág: Botka közpénzen kampányol, nem demokrata
Az önkormányzat lapjában, “a város közérdekű információs” kiadványaként megjelenő Szegedi Tükör most csütörtöktől terjesztett számában egy féloldalas Botka László-interjú olvasható, ahol a polgármester több ponton fogalmaz meg éles kritikát a Fidesz-KDNP-vel, illetve a parlamenti választásokon ellenfeleként induló képviselőjelölttel, Bohács Zsolttal szemben. Az interjúra Haág Zalán KDNP-s önkormányzati képviselő reagált portálunkon. Tovább »
Balázs Péter: „A színház már ki van találva”
A nemzeti identitásról és a magyar kultúráról beszélt az érdeklődőknek Balázs Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Tisza Szálló Tükörtermében rendezett esten csütörtökön. Természetesen kinevezésének körülményei is szóba kerültek, és példákat mondott arra is, hogy miként lehet a fiatalságot becsábítani a színházba.
Tovább »
Látszattámogatás a szegedi kismamáknak?
Botka László és a légből kapott számok
Kedvezményes, a diák-, illetve nyugdíjas bérlet árával azonos összegért úgynevezett kisgyermekes bérletet kaphatnak márciustól a rászorulók Szegeden egy februári közgyűlési döntés értelmében. Az eredeti önálló indítvány szerint minden gyesen és gyeten lévő igényelhette volna ezt, ám ezt Botka László MSZP-s polgármester azzal utasította vissza, hogy a kedvezmény 100 milliójába kerülne a városnak. Az indítványt benyújtó Haág Zalán szerint a városvezető adatai légből kapottak.
Tovább »
Közgyűlés: pokoli toronyba pokoli vezeték
Éles szópárbaj alakult ki a szegedi közgyűlés pénteki ülésén a Dél-Újszegedre tervezett Tisza Park építési szabályzata és a településszerkezeti terv módosítása, illetve Szeged város 2010-es költségvetése kapcsán. Az ellenzékiek az ország tönkretételében való részességet kérték számon a polgármesteren, aki viszont felelőtlen ígérgetéssel vádolta meg a Fideszt. Botka László végig a választási kampány jegyében vezette az ülést, egyebek mellett az őt két éve keményen bíráló helyi polgári sajtót támadta két órán át.
Tovább »
KDNP: Vizsgálóbizottságot a parkolási visszaélések felderítésére!
A portálunk által is részletezett szegedi parkolási problémák kivizsgálásra önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt.
Tovább »
Közgyűlés: szolid kampánynyitó savanyú pudinggal
A város költségvetésének helyzete, a Mars téri bódébontás és az ópusztaszeri emlékpark gazdálkodása jelentette a fő vitatémát a 2009. évi utolsó rendes szegedi közgyűlésen. Mind az MSZP, mind az ellenzék érezhetően kampányüzemmódba váltott, ám a szocialista „harci zajt” ezúttal némiképp tompította, hogy a lázas Botka Lászlót a nap nagy részében Solymos László helyettesítette. A képviselők 50 milliós gyorssegélyt adtak a Pick Szeged csapatának kölcsön formájában.
„Az én Botka Lacim”: megnyílt a tárlat! + FOTÓK
A KDNP székházban nyitották meg az októberben a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szegedi szervezete által meghirdetett rajzpályázatra érkezett művekből álló kiállítást.
Közgyűlés: pisztolygolyó, ingatlansukoró, árpádsávos lobogó
Az egészségügyi ellátás problémáiról, a privatizáció veszélyeiről, a közlekedési beruházások csúszásáról, valamint a Mars téri kereskedők és az Etelka sori garázsok ügyéről vitáztak a képviselők a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Botka László polgármester szélhámossággal és az emberek hergelésével vádolta a Fideszt, több ellenzéki kérdésre viszont nem felelt, vagy kitérő választ adott.
Rajzpályázat kicsiknek és nagyoknak: Az én Botka Lacim
A fenti címmel rajzpályázatot hirdetett kicsiknek és nagyoknak a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szegedi szervezete.
Tovább »
Haág: miért titkolóznak a torony alatt?
A szeptember 26-i közgyűlésen kérdezte meg Haág Zalán, KDNP-s képviselő Botka Lászlótól, hogy miért készült róla festmény. Botka akkor tagadott, s a kijelentése nyomán kisebb politikai vihar kavarodott, amit portálunk több cikkben kísért végig. Most egy sajtóközleményt juttatott el az ellenzéki képviselő szerkesztőségünkbe, amit alább teszünk közzé.
Tovább »


