Kultúra

Dorozsmán ünnepelt a szegedi önkormányzat

Dorozsmán ünnepelt a szegedi önkormányzat

2009. augusztus 20., csütörtök
Dorozsmán ünnepelt a szegedi önkormányzat

Visszakerült az alföldi városba a kiskundorozsmai templom egykori ékessége, a kőbárány amelyet a törökök Szegedre vittek. A figura egy ivókút dísze lett, amelyet augusztus 20-án avattak fel a mostani templom mellett a Szent János téren.

Botka László

(MSZP) Szeged polgármestere avatóbeszédében elmondta: a kőbárány hazatértével háromszáz éves vita végére került pont. Háromszáz éve a két szomszédos település vérre menő küzdelmet folytatott, hogy bebizonyítsa igazát. A gyűlölet és az ellenségeskedés közepette a fejlődés megállt. Húsz esztendővel később felismerték, hogy a kőbárány elfér mindkét település címerében. Szegeden a sas fölött látható a címerben, míg Dorozsmán az oroszlán fölött áll a szelíd bárány mint a két évtizedes küzdelem jelképe. A kőbárányt a török időkben vitték el az akkor még Szeged melletti faluból. A település története szerint a törökök hosszabb időre akartak berendezkedni a területen, és a környékbeli pusztítás mellett, a szegedi vár megerősítésén dolgoztak. A lerombolt épületek még használható részeit a várba vitték. A dorozsmai templom is áldozatul esett: lebontották és beépítették anyagát a várfalba. A kőbárányt, amely a templomot ékesítette, szintén befalazták. Birtoklásáért 1724-ben indult per Szeged és Dorozsma között. A szegediek azt állították, hogy a kőbárány a szegedi templom romjaiból került a várfalba. A dorozsmaiak ugyanekkor ragaszkodtak ahhoz, hogy a kőbárány az ő templomuk része volt. A küzdelem váltakozó szerencsével folyt két évtizeden át, a per döntetlenre végződött, végül a kőbárány mindkét fél címerébe bekerült. 1930-ban a Dóm téri Dömötör-torony bejárata fölé helyezték el véglegesen, a közelmúltban azonban elkészült a Móra Ferenc Múzeum kőtára, ahol a szobor is helyet kapott. Azt, hogy másolata visszakerüljön Dorozsmára 2004-ben a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület vetette fel.

Barta András

dorozsmai szobrászművész pedig elkészítette a múzeumi kőtárban látható eredeti faragvány hiteles másolatát. A szegedi önkormányzat csupán annyit kért, hogy funkciója legyen a visszahelyezésnek. Így végül a mostani templom támfalába csaknem két millió forintból megépült a Kőbárány-kút, melyet

Kiss Imre

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános püspöki helynöke szentelt fel csütörtökön délelőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.