Kultúra

Megkezdődött a 19. Thealter: Illúzió – támadás!

Megkezdődött a 19. Thealter: Illúzió – támadás!

2009. július 20., hétfő
Megkezdődött a 19. Thealter: Illúzió – támadás!
thealter.jpg

Tizenkilenc éves fennállása óta a MASZK Egyesület teljes egészében intézmény- és kormányzatfüggetlen, nonprofit szervezetté nőtte ki magát, programjainak célja pedig a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása, segítése volt és maradt. Általuk bemutatkozhattak Szegeden a szubkultúrák, a kisebbségi-, marginális helyzetben alkotók legjobbjai, mintegy 30 ország több mint 140 színházi alkotóműhelye fordult meg városunkban ez idő alatt, sokan először Magyarországon.

A MASZK-osok számos kooprodukcióban vettek részt, fesztiválokat és szervezeteket alapítottak, könyveket és CD-ket adnak ki, a civil szféra menedzsmentjétől a fiatal tehetségek bemutatásán át mindenben Szeged város hazai és nemzetközi (el)ismertségének növeléséhez járulnak hozzá. Azt szeretnék, ha Szeged Európa keleti, középső és déli régiója színházainak még erőteljesebb találkozási pontját jelentené. A nagykorúvá érett fesztivál legfontosabb újdonsága, hogy MASZKALAND néven a 10-18 éveseknek, EKISFESZT Akadémia néven pedig főiskolás-egyetemista korosztálynak kínálnak fel komplex programokat. Az idei Thealter fesztivál témája az illúzió. Az előadások segítenek felidézni és felismerni az illúzióhoz fűződő érzéseinket, miközben egy-egy újabb illúzió, egy-egy itt és most színházi előadás részesei lehetünk. A fesztivál állandó helyszínéül szolgáló Régi Zsinagóga udvarában került sor a Thealter megnyitójára.

Balog József

művészeti vezető köszöntötte a MASZK-ot, a MASZK-osokat, az önkénteseket és önkénteleneket, minden kedves fellépő és minden kedves néző aktív jelenlétét. „Egy illúzióval biztosan nem szeretnénk szegényebbek lenni vasárnap úgy éjféltájban: hogy együtt gyönyörű, emlékezetes, észveszejtő Thealtert tudunk teremteni. Illúzió - támadás!" Ezt követően ismertették a MASZK Egyesület és a EKISFESZT Akadémia Illúzió címmel meghirdetett kisesszé pályázatának eredményét. A Pályi András író-műfordító,

Szilasi László

irodalmár és

Olasz Sándor

irodalmár-főszerkesztő összetételű zsűri

Barta Zitának

ítélte oda az első,

Száz Pálnak

a második és

Horváth Szabinának

a harmadik díjat,

Szabó Ajtony

és

Bencsik Orsolya

pedig könyvjutalomban részesült. 20 órai kezdettel bemutatkozott a magyarkanizsai

Nagy József

Regionális Kreatív Műhely, Sho-bo-gen-zo Az igazlátás ösvényei című fesztiválnyitó produkciójával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.