Kultúra

Beszóltak Budapestről a Reöknek Warhol miatt

Beszóltak Budapestről a Reöknek Warhol miatt

2009. március 12., csütörtök
Beszóltak Budapestről a Reöknek Warhol miatt

Az ország egyik legnagyobb internetes hírportálja, az Index.hu lesújtó kritikával illette címoldalas cikkében a szegedi Andy Warhol kiállítást. Az újság szerint a pop-art ikonjának műveiről semmiféle információt nem tudhat meg a Regionális Összművészeti Központba látogató „kultúrturista", azon kívül, hogy a csupasz falon megcsodálhatja az amerikai művész híres képeit.

„A szegedi Dugó téri Tescóban több információt kaptunk

Andy Warholról

, mint a kiállításon, pedig nélküle nem lenne ilyen menő reklámfilmezés, popkultúra, sőt semmi sem. De ki volt Warhol? Na, ezt nem ebből a kiállítástól fogja megtudni" - írja kritikájának bevezetőjében az Index. A hírportál véleménye szerint Warhol egy igazi sztár, akiről nagyon sok mindet lehet tudni, és sok mindent nem, ám egy kiállításnak nem csak az a feladata, hogy üres falakat és szögeket biztosítson a képeknek, hanem, hogy meghatározzon valamiféle kapcsolatot az alkotóval és munkáival. „A szegedi kiállítás posztstrukturalista alapon csak a képekkel foglalkozik, ezért se az alkotóról, se műveiről nem árul el semmit, megtartják a tudást maguknak. Kiállításra képet nézni jön az ember szerintük, ami elég nagy baj esetünkben, amikor tizenvalahány ugyanolyan Marilyn Monroe-portré van kiállítva. Warhol munkássága csak kontextusában és elméletével együtt érthető és élvezhető, anélkül csak jól néznek ki a képek" - állapítja meg az Index. A szerző véleménye szerint csak akkor éri meg felkeresni a tárlatot, ha jól felkészülünk Warholból, mert aki hülye a pop-art művészethez, az legfeljebb azt a hasznos információt kaphatja a pultnál, hogy katalógus helyett a szomszédos Tescóban vásároljon 500 forintért egy jó könyvet a művészről. A teljes cikk

az Index oldalán

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.