Krimi

Mórahalmi testvérgyilkosság: 10 év fegyház

Mórahalmi testvérgyilkosság: 10 év fegyház

2021. július 15., csütörtök
Mórahalmi testvérgyilkosság: 10 év fegyház

A Szegedi Törvényszék emberölés bűntette miatt – nem jogerősen – 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki megölte testvérét 2020 januárjában.

A vádlott még tavaly január 4-én ittas állapotban felkereste testvérét a korábban közösen lakott mórahalmi házukban, ahol a sértett ekkor egyedül volt. Ezután kettejük között vita és dulakodás alakult ki, amely során a vádlott egy alkalommal hátba szúrta a testvérét egy késsel.

Távozását megelőzően a vádlott a lakóingatlanban, valamint a két melléképületben tüzet gyújtott, amelynek következtében a sértett megfulladt. Nem volt az kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlott a tűz keletkezésekor tudott arról, hogy a sértett még életben van, valamint az sem, hogy a sértett ekkor eszméleténél volt-e.

Ennek megfelelően a törvényszék a vádirat szerinti különös kegyetlenséggel történt elkövetést nem látta megállapíthatónak, így emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. A bíróság döntése ellen az ügyészség a vádlott terhére jelentett be fellebbezést, míg a vádlott és védője a jogorvoslat bejelentésére 3 munkanap gondolkodási időt tartott fenn.

A törvényszék – nem végleges végzésével – a vádlott letartóztatását is fenntartotta a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés időtartamáig, mivel esetében a kiszabott büntetés tartamára figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Szegedi Törvényszék

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.