Közélet

Súlyos szabálytalanságokat követett el két szegedi szórakozóhely

Súlyos szabálytalanságokat követett el két szegedi szórakozóhely

2023. november 1., szerda
Súlyos szabálytalanságokat követett el két szegedi szórakozóhely

A rendőrség kezdeményezésére a fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai közös, próbavásárlással egybekötött helyszíni ellenőrzést végeztek két szegedi vendéglátóhelyen. A lakossági bejelentésre végzett vizsgálat során mindkét egységben súlyos jogsértéseket tártak fel a hatóságok - közölte a kormányhivatal.

Lakossági bejelentés érkezett, hogy két szegedi vendéglátóhelyen kiskorúakat szolgálnak ki alkohollal. A bejelentés ellenőrzésének céljából először a NAV munkatársai végeztek próbavásárlást, majd fiatalkorú vásárlóval is tesztelték, kiszolgálják-e alkoholtartalmú itallal.

Az ellenőrzések során mindkét helyen kiszolgálták a kiskorúakat, de ezen felül blokkot sem adtak, továbbá az alkalmazottak is bejelentés nélkül dolgoztak.

Ezekre a szankciókra számíthat a két, meg nem nevezett szórakozóhely:

A fogyasztóvédelmi hatóság a fiatalkorúak alkoholtartalmú itallal történő kiszolgálása tilalmának megsértése miatt a vállalkozásokkal szemben több százezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki, illetve legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú italok árusítását, ismételt jogsértés esetén pedig elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet legfeljebb harminc nap időtartamra történő ideiglenes bezárását.

A NAV a nyugtakibocsátás elmulasztása és a be nem jelentett foglalkoztatott alkalmazása miatt mindkét esetben egy-egy millió forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki, és emellett elrendelheti az üzlethelyiség tizenkét nyitvatartási napra történő lezárását is.

Kiemelt ügyben követtek el jogsértést:

A jövő generációjának egészségvédelme kiemelt társadalmi érdek, ezért a fiatalok mindennapjait, a fejlődésüket befolyásoló jogszabályi követelmények – így például az alkoholtartalmú itallal történő kiszolgálás, értékesítés tilalmának – betartását a fogyasztóvédelmi hatóság évről évre, visszatérő jelleggel is vizsgálja.

A hasonló ellenőrzések lefolytatása különös figyelmet érdemel, ugyanis a fogyasztóvédelmi hatóság eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy 2022-ben a fiatalkorúak bevonásával megkísérelt próbavásárlások esetén országosan 39%-os, míg

2023-ban Csongrád-Csanád vármegyében 55 %-os volt az ellenőrzések során feltárt jogsértések aránya.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.