Közélet

A Szegedi Repülőtéren tart nyílt napot a Magyar Honvédség vasárnap

A Szegedi Repülőtéren tart nyílt napot a Magyar Honvédség vasárnap

2023. május 19., péntek
A Szegedi Repülőtéren tart nyílt napot a Magyar Honvédség vasárnap

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Honvédség kiképzési feladatokat hajt végre május 20-26. között a Szegedi Repülőtéren és környékén, mely célja a Különleges Légi Műveleti Osztag gyakoroltatása összhaderőnemi erők bevonásával. Azonban május 21-én, a honvédelem napján betekintést nyerhetünk munkájukba.

A gyakorlat részét képezi a május 21-én 13-18 óráig tartandó nyílt nap megrendezése a Szegedi Repülőtéren. Lapunk megkeresésére a Magyar Honvédség elárulta, többek között megtekinthető lesz több, a feladatba bevont, elkordonozott, kitelepült haditechnikai eszköz, mint például a Lynx gyalogsági harcjármű, Polaris MRZR-4 terepjáró jármű, H145M helikopter, MI- 24 helikopter.

A kiállított járművek mellett a toborzó ponton óránként repülés- és helytörténeti előadást hallgathatnak meg az eseményre kilátogatók, amelyet az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 12. Hadkiegészítő és Toborzó Irodájának kollégája tart. Valamint a témához kapcsolódó kvíz, laser tag pálya színesíti a rendezvényt.

Hajmáskér, 2020. szeptember 24. A Lynx gyalogsági harcjármû bemutatója a Brave Warrior 2020 nemzetközi hadgyakorlaton a Veszprém megyei Hajmáskér közelében 2020. szeptember 24-én. MTI/Vasvári Tamás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.