Közélet

Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója

Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója

2023. április 25., kedd
Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója

Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, a társulat Örökös tagja - közölte a színház közleményében. Az igazgatót 75. életévében érte a halál.

Nagy László a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte tanulmányait, ezután egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte - írja a színház. 1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Az ő irányítása alatt, 1986-ban történt meg a teátrum utolsó teljes felújítása, annak centenáriumán.

Ebben az időszakban mind az opera műfajában, mind pedig a próza terén jelentős sikereket ért el Pál Tamással, Oberfrank Gézával, később Gregor József, illetve Sándor János és Ruszt József együttműködésével. Ő invitálta a társulathoz Imre Zoltánt, aki önálló tagozataként létrehozta a Szegedi Balettet, a ma önálló társulatként működő Szegedi Kortárs Balett elődjét.

Ezután egy rövid ideig újságíróként tevékenykedett, majd 1995 és 2007 között az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot vezette. Ezután újra a szegedi teátrumhoz került, ahonnan 2012-ben ügyvezető igazgatóként vonult nyugdíjba.

Munkája elismeréseként – egyebek mellett – kiérdemelte a Pro Theatro Díjat, az Alföld Turizmusáért Díjat, Csongrád Megye Alkotói Díját, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, valamint a Dömötör-életműdíjat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.