Közélet

Legfeljebb 65 százalékig vonhatnak be alvállalkozókat az új közbeszerzési törvény szerint

Legfeljebb 65 százalékig vonhatnak be alvállalkozókat az új közbeszerzési törvény szerint

2017. március 22., szerda
Legfeljebb 65 százalékig vonhatnak be alvállalkozókat az új közbeszerzési törvény szerint
hazepites_epitkezes_csok

Önkormányzatok, vállalkozások és intézmények számára is nyitott konferenciát tartott szerdán a Közbeszerzési Hatóság. A tájékoztató rendezvénysorozat egyik állomása volt Szeged, ahol többek között szó volt arról, milyen újdonságokkal jár a január 1-jén életbe lépett új közbeszerzési törvény, s milyen tapasztalatokkal zárták az előző évet.

A közbeszerzési törvényt számos ponton módosították, legutóbb idén január 1-jén változtattak az önkormányzatokat és vállalkozásokat egyaránt érintő jogszabályon. A legfontosabb változások egyike, hogy a közbeszerzési döntőbizottság akár 90 napos eltiltást is kezdeményezhet azzal a vállalkozással szemben, amely a közbeszerzési szerződésben súlyos jogsértést követett el.

Rigó Csaba Balázs

, a Közbeszerzési Hatóság elnöke összefoglalva elmondta, a változtatásokra azért volt szükség, hogy a törvény minél inkább igazodjon a gyakorlati tapasztalatokhoz. "Fontos változást jelent továbbá, hogy a 10 éve változatlan közbeszerzési értékhatárok emelkedtek. Árubeszerzés és szolgáltatások esetén 8 millióról 15 millió forintra, építési beruházás esetén 25 millió forintra emelkedett az értékhatár" - folytatta. A kifizetések rendje is visszaállt kétszintűre, valamint változás az is, hogy az eddigi 50-50 százalék helyett már csak legfeljebb 65 százalékig vonhat be fővállalkozó alvállalkozót a szerződésteljesítésbe.

kozbeszerzesi_hatosag_konferencia013kf

"Az uniós tagállamok között elsőként Magyarország ültette át saját jogrendszerébe az uniós irányelvet, ekkor született meg az új, 2015 novemberi törvény. Továbbá fontos kormányzati célok is beépültek, így például a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásának szándéka. A januári változások a 2015 novemberi törvény finomhangolásai." A Csongrád Megyei Kormányhivatal tavaly összesen 19 közbeszerzést indított el - ezt már

Juhász Tünde

megyei kormánymegbízott tette hozzá. "A közbeszerzés alkotásához, működtetéséhez bár nincs közünk, ugyanakkor mi is tudunk közbeszerzési jogorvoslati kezdeményezéssel élni, amennyiben az önkormányzatok működéséhez kapcsolódóan szabálysértésre okot adó dolgot tapasztalunk" - folytatta. A konferencián a megyei kormánymegbízott és a hatóság elnöke egy együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében további szakmai konzultációs rendezvényvények szervezésére nyílik lehetőségük a jövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.