Közélet

Több mint tizenegymillió forintot nyertek a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek

Több mint tizenegymillió forintot nyertek a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek

2016. december 19., hétfő
Több mint tizenegymillió forintot nyertek a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek
katasztrofavedelem_palyazati_eszkozok11_gs

Csongrád megyében összesen tizenhét önkéntes tűzoltó egyesület szerepelt sikerrel a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatán. A megyei egyesületek idén több mint tizenegy millió forinttal gazdagodnak.

A 2016-os pályázati összegből ebben az évben is többek között különféle tűzoltó-technikai eszközökre, felszerelésekre, működési költségekre, védőruházatra, valamint a tagok oktatására költhetnek az egyesületek - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A megyei önkéntes egyesületek képviselői december tizenkilencedikén vették át az eszközöket, összesen több mint hatmillió forint értékben. A szegedi tűzoltó-parancsnokság szertárában megtartott rendezvényen

Szatmári Imre

tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató megköszönte az önkéntesek idei évben végzett munkáját. A tábornok kiemelte, hogy az egyesületek minél több pályázaton vegyenek részt a jövőben, hiszen fejlődésük, fejlesztésük hozzájárul a hatékony beavatkozásokhoz. A helyszínen átvett motoros láncfűrészek, a védőruházatok, a poroltó készülékeken, a tömlőkön felül az egyesületek több millió forint értékben nyertek pénzt szertárépítésre, működési költségekre, oktatásra, vagy éppen EDR rádiók megvásárlására, amelyet a 2017-es évben költhetnek el az előírt fejlesztésekre.

katasztrofavedelem_palyazati_eszkozok08_gs

Hallai Zsolt

tűzoltó alezredes, tűzoltósági főfelügyelő is megköszönte az önkéntesek eddigi munkáját, majd az egyesületek képviselői hivatalosan is átvehették a felszereléseket. Az eszközök átadását követően az egyesületek vezetői oktatáson vettek részt, ahol megismerkedhettek az önkénteseket érintő változásokkal, fejlesztésekkel.

Ménesi Zoltán

tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelő ismertette a közösségi szolgálattal kapcsolatos teendőket és tapasztalatokat, valamint a téli felkészítés jelenlegi állapotát és az aktuális feladatokat. Hallai Zsolt a hivatásos egységekkel közösen végzett beavatkozások szempontjából értékelte a 2016-os év eseményeit, tapasztalatait, majd kitért a szabadterületi tűzesetek és a szén-monoxid-mérgezések megelőzésére és az azokkal kapcsolatban végzett beavatkozásokra. A pályázattal és az elszámolással kapcsolatos tapasztalatokat pedig

Pálfiné Csóti Zsuzsanna

tűzoltó százados ismertette az önkéntes egyesületek vezetőinek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.