Közélet

A Fehér-tónál már 40 ezer darvat is számláltak a szakemberek

A Fehér-tónál már 40 ezer darvat is számláltak a szakemberek

2016. november 13., vasárnap
A Fehér-tónál már 40 ezer darvat is számláltak a szakemberek
daruvonulas01_bakacsi_gabor

Az első darvak szeptember végével kerekednek útnak, októberben több ezer, novemberben pedig akár 30-40 ezer madár is megpihen a Szegedi Fehér-tónál, hogy erőt gyűjtsön a hosszú vonulás előtt. A madarászok néhány éve figyeltek fel a jelenségre, hogy a darvak télen sem hagyják el átmeneti szállásukat.

Míg néhány évtizede még az volt a jellemző, hogy legkésőbb november végével, amikor beköszöntöttek az első fagyok, rövid pihenőjük után a Kárpát-medencét is elhagyták a darvak. Az ornitológusok azonban néhány éve megfigyelték, kemény telek hiányában egyre több madár választja végső úti célként hazánkat, s már nem kerekednek mindannyian útnak Észak-Afrikába. Októberben hozzávetőleg néhány ezer pár, novemberben pedig akár 30-40 madarat is számlálnak a szakemberek a Fehér-tavon. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz beérkező becslések szerint a rekord eddig 140 ezer példány volt hazánkban– tudtuk meg

Bakacsi Gábor

természetvédelmi őrkerület-vezetőtől, a Fehér-tó természetvédelmi őrétől. A Fehér-tó kedvelt téli pihenőhely a darvak számára, akár mínusz 10-15 fokban is bejárnak éjszakázni a ragadozók elől. Ha beköszönt a keményebb tél, a madarak fél lábon állva alszanak a tóparton, esetleg lekuporodnak a hóba, hogy tollaikkal melegítsék fázós lábaikat. Bakacsi Gábor elmondta, az enyhe tél, illetve a mezőgazdasági területeken talált élelem elegendő arra, hogy a madarak az első hó lehullásáig eléldegéljenek Szeged környékén. Sőt, megfigyelései szerint egészen Szabadkáig levonulnak, ha szükséges, a Tisza-parti város felett már a reggeli órákban látni és hallani, ahogyan déli irányba csapatosan repülnek.

daruvonulas02_bakacsi_gabor

Hogy pontosan miért döntenek egyes példányok a vonulás, mások a hazai telelés mellett, azt máig rejtély övezi, mint ahogyan azt is, bizonyos egyedek miért változtatnak repülési útvonalukon. A tapasztaltabb madarak maradnak, az új generáció is ezt látja tőlük – folytatta Bakacsi Gábor, majd hozzátette, jelentősebb számú elhullást mínusz 10 fok alatti hőmérséklet idején sem észleltek. A madarak pusztulását elsősorban a Fehér-tó körüli légvezetékek okozzák. Ködös időben, rossz látási viszonyok között előfordul, hogy a darvak nekirepülnek a vezetékeknek, a végtagtörés pedig végzetes lehet számukra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.