Közélet

Az Aranybogrács díjért vetélkedett a Szent Ágota apraja és nagyja + FOTÓK

Az Aranybogrács díjért vetélkedett a Szent Ágota apraja és nagyja + FOTÓK

2016. október 10., hétfő
Az Aranybogrács díjért vetélkedett a Szent Ágota apraja és nagyja + FOTÓK
IMG_3806

Sándorfalván a Kastélykertben rendezték szombaton a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hagyományteremtő főzőversenyét az Aranybogrács díjért.

Reggel 9 órakor már élettel telt meg a sándorfalvi Kastélykert, ahol a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülői hálózatából és gyermekotthonaiból gyűltek össze kicsik és nagyok, hogy összemérjék főzőtudományukat. 9 órakor

Bodor Jánosné

nevelőszülő, főszervező köszöntötte a csapatokat és ismertette a főzőverseny szabályait, majd mind a 13 csapat nekilátott a főzésnek. A tét komoly - mondta el Bodor Jánosné -, hiszen a nevelőcsaládok és gyermekotthonok nemcsak magukat, hanem sok esetben megyéjüket, városukat is képviselik itt a versenyen. "Az Aranybogrács főzőversennyel hagyományt szeretnénk teremteni a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál. 2016-tól minden évben ide, Sándorfalvára várjuk valamennyi főzni tudó és szerető gyermekünket és a velük törődő felnőtteket, mind a nevelőszülői hálózatból, mind a lakásotthonokból. A főzés, csak úgy, mint otthon is, a jó étel elkészítése, egy ízlésesen megterített asztal: öröm, élmény és tanulás is a fiataloknak, mi, felnőttek pedig annak örülünk ilyenkor, hogy átadhatjuk tapasztalatainkat. Ma csaknem kétszázan vagyunk, remélem, hogy jövőre háromszázan leszünk" - fejezte ki reményét a megnyitó végén a főszervező. Sándorfalva első embere,

Gajdosné Pataki Zsuzsanna

polgármester asszony és a helyi kulturális központ munkatársai bográcsban főzték a csülökpörköltet. A polgármester asszony és csapata a kezdetektől szívügyének tekintette a rendezvényt, és mindenben a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató segítségére voltak. Azon túl, hogy ingyen rendelkezésre bocsátották a helyszínt, padokkal, sátrakkal és hangtechnikával is segítették a megvalósulást. Nagy sikert aratott a polgármester asszony meglepetése is: a főzőverseny résztvevőit friss palacsintával vendégelte meg, a gyermekek nagy örömére. A zsűri a verseny ideje alatt folyamatosan tesztelte a versenyzőket, dicsértek, tanácsot adtak, javasoltak. Készült itt slambuc, töltött káposzta, grillételek, marhapörkölt, tyúkpörkölt és sok egyéb ínyencség is, a verseny végén pedig következett a szigorú kóstolás. "Több dologra figyeltünk a verseny ideje alatt" - monda el portálunknak

Bitó Árpád

mesterszakács, a zsűri elnöke. "Elsődleges szempont volt az ízek harmóniája, az ételkészítés eredetisége, a hagyomány ápolása, az ötlet, de nagyon fontos volt az is, hogy milyen ízléses a terítés. Ezek alapján a szempontok alapján harmadik helyezett lett a Pataki betyárok csapata Csanádpalotáról, a lakásotthonos gyermekek és nevelőik a kedvenc babgulyásukat készítették el. Második helyen végzett a sándorfalvi polgármesteri hivatal csapata, akik tökéletes ízharmóniában készítették el a településen igen népszerű csülökpörköltet. Első helyezett lett a bácsalmási nevelőszülői csapat, a Romani Rota, náluk eredeti bácsalmási roma tyúkpörkölt készült. Mindezen szempontokon túl nagyon sok tehetséges fiatalt ismerhettem meg, olyanokat is, akiket a későbbiek során szívesen látnék saját vendéglőimben is. Nagyon sok biztatás kell az olyan gyermeknek, akiknek az otthon nem mindig a reggeli habos kakaót és friss kalácsot juttatja az eszébe, akinek az ünnep nem a jó ételt és a családi ebédet jelenti. Az ilyen alkalmak, mint az Aranybogrács főzőverseny jó lehetőséget adhatnak arra, hogy a siker erősítse önbizalmukat, és arra is, hogy akár a későbbiekben ők maguk is ezt a pályát válasszák" – zárta értékelését a mesterszakács.

András Katalin,

a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülői hálózatainak főigazgató-helyettese a hagyományteremtő rendezvényre zsűritagként érkezett. "Nagy öröm volt számomra, hogy a szolgáltató nevelőszülői hálózatából ilyen sokan eljöttek erre a rendezvényre, és nagyon örültem annak is, hogy Sándorfalva polgármestere és elöljárói is képviselik magukat. A kapcsolatépítés, a személyes találkozó nagyon fontos, hogy családjukat veszített gyermekeink számára, akár itt Sándorfalván is szerető családokat találjunk. Aki megismeri, megkedveli gyermekinket, az azt is megtapasztalja rövid idő alatt, hogy nevelőszülőnek lenni nagyon szép hivatás. Remélem, hogy az Aranybogrács főzőverseny hagyománya az új nevelőcsaládok megismerésére is lehetőséget teremt majd" - tolmácsolta portálunknak a főigazgató-helyettes asszony, aki a rendezvény végén köszönetét fejezte ki mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.