Közélet

Rétvári: a felsőoktatáshoz hasonló eredményeket remélnek az egészségügyben a kancellári rendszertől

Rétvári: a felsőoktatáshoz hasonló eredményeket remélnek az egészségügyben a kancellári rendszertől

2016. június 8., szerda
Rétvári: a felsőoktatáshoz hasonló eredményeket remélnek az egészségügyben a kancellári rendszertől

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a kancellári rendszer a felsőoktatás területén bevált, jól működik, és reményeik szerint az egészségügyben is hasonló eredményeket tudnak majd elérni bevezetésével.

Szerdai számában a Magyar Idők írt arról, hogy megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság által javasolt változatot fogadja el szerdai ülésén. A tervek szerint 2017-től felálló kancellária-rendszertől tízmilliárd forintos megtakarítást várnak az egészségügyben - derül ki a lap birtokába került kormány-előterjesztésből.

Rétvári Bence

egy más témában tartott sajtótájékoztatón szerdán újságírói kérdésre azt mondta: a tárca javaslatáról a végső döntést a kormány hozza meg a közeljövőben. Mint kifejtette: az elmúlt években azt tapasztalták, hogy a kancellárok megjelenése az egyetemeken nagyobb pénzügyi lehetőségeket biztosított, a felsőoktatási intézmények adóssága harmadára, negyedére esett vissza. Emellett az egyetemeknek, főiskoláknak a készpénztartaléka 120 milliárdra nőtt, s ez óriási előrelépés volt a hatékonyabb gazdálkodás területén - mutatott rá az államtitkár. Rétvári Bence értékelése szerint a felsőoktatás területén bevált, jól működik a kancellári rendszer. Ezért gondolják úgy, ha a kórházakban az orvosi-szakmai és a gazdasági irányítás elválik egymástól, akkor hasonló eredményeket érhetnek el a kórházak gazdálkodásában is. Az államtitkár úgy fogalmazott: egy jól bevált felsőoktatási mintát szeretnének az ágazatnak megfelelő változtatásokkal megjeleníteni az egészségügy rendszerében is. Bíznak benne, hogy hasonló eredményeket tudnak majd elérni - rögzítette, s kitért arra, hogy a kórházakat elmúlt öt évben 160 milliárdnyi adósságkonszolidációval segítették. A kancellárok között arányosan osztják majd el a kórházakat, nyilván lesz olyan, akihez több intézmény tartozik - jelezte Rétvári Bence.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.