Közélet

Szijjártó: most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre, partnerségekre

Szijjártó: most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre, partnerségekre

2016. március 29., kedd
Szijjártó: most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre, partnerségekre
Szijjártó Péter; DZSANELIDZE, Miheil

Európa nagyon súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, és ilyenkor a bezárkózás rossz válasz, most kell nyitottnak lenni az új szövetségekre, partnerségekre az Európai Unió és a NATO esetében is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután grúz kollégájával tárgyalt.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: Grúzia felkészült arra, hogy mind az EU-, mind pedig a NATO-integráció esetében a következő lépcsőfokra lépjen, és Magyarország támogatja ebben.

Szijjártó Péter

kifejtette: Európának a második világháború lezárása óta nem kellett szembesülnie olyan súlyos biztonsági kihívásokkal, mint most, ezért nem lehet kérdés, hogy az európai és a transzatlanti biztonsági struktúrát meg kell erősíteni. Ebben nagyon fontos elemnek kell lennie, hogy azok az országok, amelyek felkészültek, hogy tagjai legyenek e struktúráknak, csatlakozhassanak. Most rendkívül fontos felismerni, hogy "minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk", és a jelenlegi kihívások nem okozhatnak ellenérzéseket a bővítéssel szemben - jelentette ki. Mint mondta, a biztonsági kihívások újabb érvet jelentenek az EU és a NATO bővítésére, a szövetségeket, barátságokat meg kell erősíteni, és "nem szabad a barátokat elbizonytalanítani". Magyarország eddig is elkötelezett támogatója volt Grúzia EU- és NATO-integrációjának, ez az EU és a transzatlanti közösség érdeke is - mutatott rá. A külügyminiszter úgy vélte, az EU-integráció esetében Grúzia felkészült a vízummentességre, a vízumliberalizációs folyamatot sikerrel zárta, így akár már az év első felében megkaphatná a vízummentességet. Ez új lendületet adhat a keleti partnerség programnak és a kereskedelmi kapcsolatoknak, amelyek az elmúlt időben visszafogottan alakultak - közölte. Úgy látja, a NATO varsói csúcstalálkozóján Grúziának meghívást kell kapnia a szövetség tagsági akcióprogramjába, amely a tagság előszobája. A kétoldalú kapcsolatokat illetően Szijjártó Péter közölte: Grúzia jelentős tranzitország a Kaszpi-térségi gáz Európába eljuttatása és a közlekedés szempontjából. A Wizz Air légi bázist hoz létre az országban. Még az idén beruházásvédelmi megállapodást kötnek, az Eximbank pedig 68 millió dolláros hitelkeretet nyit a magyar-grúz vállalatközi kapcsolatok ösztönzésére, és több olyan projektről is tárgyalnak, amelyek keretében grúziai beruházásokban építőipari és mezőgazdasági technológiák területén magyar vállalatok vehetnek részt - mondta.

Miheil Dzsanelidze

grúz külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország mindig közeli barátja, megbízható partnere volt Grúziának, támogatja szuverenitását és területi integritását, továbbá mindig hangot adott támogatásának az ország EU- és NATO-integrációja mellett. Üdvözölte, hogy az elmúlt időben sok magas szintű látogatásra került sor a két ország között, és mint mondta, idén az ország függetlensége visszaszerzésének 25. évfordulója alkalmából is várnak magas szintű magyar delegációt Grúziába. Úgy vélte, a két ország együttműködése különösen sikeres az oktatásban, a szakképzésben, a gazdaságban és a kulturális kapcsolatok területén, továbbá üdvözölte, hogy Magyarország ösztöndíjakat biztosít grúz diákoknak. Emellett kiemelte Magyarország segítségét a szükséges reformok végrehajtásához. Miheil Dzsanelidze ugyancsak hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének jelentőségét, a grúz delegációval érkező üzletemberek keresik az együttműködés lehetőségét a magyar partnerekkel. A grúz diplomata hangoztatta: országa továbbra is megbízható partnere Európának az energiaellátásban, "Grúzia európai ország Európa keleti részén". Mint mondta, Európa valóban komoly kihívásokkal néz szembe, és a válasznak a nagyobb egységnek, a bővítésnek kell lennie. Grúzia Európa mellett áll, kész Európa biztonságához hozzájárulni - közölte. (1 dollár=280 forint)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.