Közélet

Iszlám Állam - Nem szabad alábecsülni a fenyegetést

Iszlám Állam - Nem szabad alábecsülni a fenyegetést

2015. július 16., csütörtök
Iszlám Állam - Nem szabad alábecsülni a fenyegetést

A terrorfenyegetésekkel foglalkozni kell, a legrosszabb, ha alábecsülik azokat - mondta Reményi Péter Balkán-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Szerdán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) honlapján számolt be arról, hogy olyan videofelvételt jelentettek meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagjai, amelyben Szerbiát a Balkán központjaként és a szervezet célpontjaként jelölték meg. A szakértő, aki a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, ezzel kapcsolatban elmondta, nem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen megnőnének a terrorcselekmények Szerbiában vagy a Nyugat-Balkánon, de a fenyegetést komolyan kell venni. Hozzátette: a balkáni muszlimok 5-10 százaléka tekinthető a radikális irányzat követőjének, ugyanis a szélsőséges eszmék terjedésének a helyi viszonyok "jó táptalajt" biztosítanak. Mindez Magyarország számára is jelenthet fenyegetést - jegyezte meg, hozzáfűzve: nem valószínű, hogy az ország elsődleges célpontja lenne a terroristáknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.