Közélet

Üzenetértéke van a megyei rendőr-főkapitányság díjának

Üzenetértéke van a megyei rendőr-főkapitányság díjának

2015. március 26., csütörtök
Üzenetértéke van a megyei rendőr-főkapitányság díjának
elismeres_rendorseg02_gs

„A célunk az, hogy újabb esélyt adjunk” – foglalta össze Lukács János a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatására indított programjának lényegét. A rendőrség keretein belül egyedülálló kezdeményezést Fogyatékosságbarát munkahely díjjal is elismerték.

Ahogy beszámoltunk róla

, Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elismerést

Czibere Károlytól

, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárától vehette át

Lukács János

dandártábornok, megyei főkapitány. A díj indoklása szerint a CSMRFK „elkötelezett” a megváltozott munkaképességű emberek alkalmazása iránt és egyedülálló foglalkoztatási programot hajtott végre. A program azért is egyedülálló, mert a fegyveres szervek fel vannak mentve a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának kötelezettsége alól, Csongrád megyében mégis felvállalták ezt. A főkapitányság tranzitfoglalkoztatónak határozta meg saját magát, a kilenc és fél hónapos rehabilitációs program ugyanis segítséget nyújt ahhoz, hogy a részvevők el tudjanak helyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.

Az első megváltozott munkaképességű dolgozók tavaly februárban érkeztek a főkapitánysághoz

, akiket ünnepélyes állománygyűlésen fogadtak. „Az első körben 86-an dolgoztak nálunk napi 4 órában, jelenleg pedig 14 fő dolgozik, vagyis két ciklusban összesen 100 főt foglalkoztatunk. A célunk az volt, hogy újabb esélyt adjunk, és valóban munkatársként fogadtuk a hozzánk érkezőket” – tájékoztatott Lukács János.

elismeres_rendorseg05_gs

Ezt erősítette meg a SZEGEDma.hu-nak

Farkas Gellért

is, aki négy hónapon keresztül dolgozhat a városi rendőrkapitányságon. „Számomra ez egy nagyon nagy lehetőség, lévén, hogy tizenöt évig nem volt munkám. Korábban operaénekesként dolgoztam, majd rokkantnyugdíjas lettem. 2012-ben kerültem be a rehabilitációs programba, majd egy hirdetésre bukkantam, így kerültem a rendőrséghez, aminek nagyon örülök, mert nagyon jó helyem van itt” – mondta el portálunknak. Többek között adminisztrációs feladatokat bíznak rá, és mint elmondta, feladat akad bőven, hiszen nagy az apparátus. „Nagyon kedvesek és segítőkészek a kollégák. Figyelnek ránk, tudják, hogy mikor kell bevenni a gyógyszert és szólnak” – tette hozzá. Április végéig dolgozhat a rendőrségnél Farkas Gellért, aki bízik abban, hogy a négy hónapra szóló határozott idejű munkaviszonya után is talál majd olyan céget, szervezetet, ahol szükség lesz a munkájára. „Motiváltság, korrekt munkához való hozzáállás és megfelelő alázat” – sorolta Lukács János megyei rendőrfőkapitány, mit tapasztaltak a hozzájuk érkező megváltozott munkaképességű dolgozóknál. Minden jelentkezőnél egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végeztek, illetve a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervével közösen az egyes feladatok ellátásához szükséges képességeiket is felmérték a jelentkezőknek. Lukács elmondta, hogy a kiválasztott munkavállalók heti 20 órás munkaidőben dolgoznak például adatrögzítőként, ügyfélszolgálati munkatársként, adminisztrátorként vagy raktári segítőként. „Üzenetértéke is van ennek a foglalkoztatási programnak, hiszen a magyar rendőrségen egyfajta kultúraváltás van, ami vonatkozik az intézkedési kultúrára is” – jelentette ki a megyei főkapitány. A rendőrség hivatásos állományú munkatársai közvetlen tapasztalatokat szerezhettek arról, hogy milyenek a megváltozott munkaképességűek mindennapjai, és ezáltal a rendőrök még empatikusabban, türelmesebben viseltetnek munkájuk során az állampolgárok irányába is.

Fogyatékosságbarát munkahely díjjal ismerték el a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság egyedülálló programját - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=521665

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.