Közélet

Új szabályok a szemétszállításra

Új szabályok a szemétszállításra

2015. január 6., kedd
Új szabályok a szemétszállításra

A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

A januártól hatályos jogszabály előírja azt is, hogy a szolgáltatónak - a vegyes hulladék mellett - a háztól kell elszállítania a műanyag-, a fém- és a papír hulladékot is. A műanyag flakonokat laposan - lehetőség szerint kupak nélkül -, az újságpapír hulladékot pedig kötegelve kell a gyűjtőedényben elhelyezni. A kartonpapírból készült nagyméretű doboz nem helyezhető el a kukában, azt laposra hajtogatva és kötegelve kell a közszolgáltatónak átadni. A zöldhulladékot vagy az erre rendszeresített szabványos gyűjtőedényben, vagy pedig zsákban kell gyűjteni. A jövő év - tehát 2016 - első napjától a zsák csak lebomló anyagból készülhet. Ha a december 25-e és január 31-e között képződött fenyőfa hulladék gyűjtőedényben nem helyezhető el, akkor azt hulladékgyűjtő udvarba vagy pedig a közösségi komposztálás céljára fenntartott gyűjtőhelyre kell vinni. A társasházakban a fenyőfa hulladékot - a közszolgáltató által történő elszállításig - egy helyen kell gyűjteni. Július 1-jétől a magánszemélyek által lakott ingatlanoknál az egyik felajánlott gyűjtőedény - kuka-edény - legfeljebb 80 literes lehet. Aki egyedül használ egy ingatlant, annak elegendő a legfeljebb 60 literes kuka is, feltéve, hogy a helyi önkormányzat igazolja: az illető egyedül és életvitelszerűen használja az ingatlant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.