Közélet

Pápai üzenet az európai hittani bizottságok elnökeinek esztergomi találkozójára

Pápai üzenet az európai hittani bizottságok elnökeinek esztergomi találkozójára

2015. január 13., kedd
Pápai üzenet az európai hittani bizottságok elnökeinek esztergomi találkozójára
ferenc_papa

Az európai püspöki konferenciák hittani bizottsági elnökei keddtől háromnapos konferenciát tartanak Esztergomban. Ferenc pápa üzenetben köszöntötte a találkozó résztvevőit. A rendezvény házigazdája Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke.

A katolikus egyházfő az üzenetben, amelynek szövegét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) juttatta el az MTI-hez, köszönetet mondott

Gerhard L. Müller

bíborosnak, az Apostoli Szentszék Hittani Kongregációja prefektusának a kezdeményezésért, amelynek célja, hogy "értékelje a helyi püspöki konferenciák, ezen belül is a hittani bizottságok felelős szerepét a hit egységének és teljességének megőrzésében és a fiataloknak történő továbbadásában".

Ferenc pápa

kitért arra: ahogyan az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításban fogalmazott, "a püspöki konferenciák sokféle és termékeny módon járulhatnak hozzá, hogy a kollegialitás kézzelfoghatóan is megvalósuljon". "Kívánom, hogy találkozótok járuljon hozzá egyes, az európai kontinensen ma jelentkező doktrinális és pasztorális nehézségek kollegiális megtárgyalásához, hogy ebből a hívekben új missziós lendület születhessen, valamint az élet transzcendens dimenziója iránti nyitottság, amely nélkül Európa elveszítheti +humanista lelkületét+, amelyet pedig szeret és védelmez" - tette hozzá a katolikus egyházfő, áldását küldve a résztvevőkre. A Hittani Kongregáció boldog

VI. Pál páp

a megbízásából 1967-ben kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely segítő szervezetként támogatja a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben. Tizenöt évvel később született döntés arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozókat szervezzenek. Az első találkozót -

Joseph Ratzinger

bíboros, a későbbi

XVI. Benedek pápa

vezetésével - Kolumbiában, Bogotában tartották, 1984-ben. Az esztergomi konferencia helyszíne a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ, amelyet az esztergomi várhegy oldalában, a bazilika lábánál fekvő egykori Nagyszeminárium épületében alakítottak ki. Az épületben működik az Esztergomi Hittudományi Főiskola és annak könyvtára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.