Közélet

Elhunyt Bán János televíziós újságíró

Elhunyt Bán János televíziós újságíró

2014. december 30., kedd
Elhunyt Bán János televíziós újságíró

Nyolcvanegy éves korában vasárnap elhunyt Bán János televíziós újságíró, médiaszakértő - közölte Bán Tamás, az újságíró fia kedden az MTI-vel.

Bán János

1956-ban az újságíró szak elvégzése után a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban dolgozott, később gazdasági műsorokra specializálódott, 1969-ben moszkvai tudósító lett. Amikor

Polgár Dénes

elindította A hét című műsorát, meghívta a műsorvezető kommentátornak. Bán János évekig parlamenti tudósító is volt. A nyolcvanas években Hatvanhat című műsorában a meghívott 66 vendég nyíltan vitatkozhatott közérdekű témákról miniszterekkel, felelős vezetőkkel. A sorozat megszűntével 1988-ban kinevezték a szegedi stúdió vezetőjévé, 1997-ben Életmű Nívódíjat kapott, majd

Peták István

elnök felkérte elnöki tanácsadónak. Televíziós munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti fokozata kitüntetésben részesült. Televíziós-újságírói tevékenységéért 2003-ban aranytollas újságíróvá választotta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Egy évtizede tömegkommunikációt és közéleti kommunikációt tanított a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti karán Jászberényben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.