Közélet

Szeptemberre megszépült sportcsarnok várja a bordányiakat

Szeptemberre megszépült sportcsarnok várja a bordányiakat

2014. augusztus 28., csütörtök
Szeptemberre megszépült sportcsarnok várja a bordányiakat
bordanyi_sportcsarnok

A napokban is szorgos kezek dolgoznak a bordányi sportcsarnok felújításán. Az 1994-ben épült sportintézmény parkettáját, illetve külső homlokzatát is felújítják, hiszen a húsz éve átadott épületen nagyobb felújítási munka nem történt, így időszerűvé vált a rekonstrukció.

Az önkormányzat a küzdőtér parkettáját teljes egészében újralakkoztatta, hiszen a néhány terület, elsősorban a kapuk előtti rész már nagyon elkopott. Egyelőre még szárad a lakk, de szeptember második hetében már a sportolók is birtokba vehetik a termet. A külső kőporozás javítását már tavasz végén elvégezték, most a festést végzik a helyi vállalkozók, amely a hét végére készül el. „Nagyon fontos, hogy a kiépült intézményhálózatot megfelelően tudjuk működtetni, így - mint ahogy korábban is - kiemelt feladatnak tekintjük ezeket a feladatokat. A napokban a sportcsarnok, míg az ősz elején a ravatalozó külső homlokzatának festését határoztuk meg következő feladatként” – mondta el

Tanács Gábor

Bordány Nagyközség polgármestere. A külső- és belső felújítási munka mellett, két évvel ezelőtt, sikeres pályázatnak köszönhetően már 60 db 240 Wp teljesítményű napelemet is elhelyeztek az épületen, ami folyamatosan termeli az iskola, a sportcsarnok és a sportpálya éves áramszükségletét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.