Közélet

Tízéves a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny

Tízéves a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny

2014. május 6., kedd
Tízéves a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny
bonifert_matematika_verseny_eredmeny05_gs

Szegeden igen nagy hagyománya van a matematikai tehetséggondozásnak. A jeles elődök munkáját folytatja immár 10 éve a Bonifert Domonkos Alapítvány és az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület, amikor minden tanévben meghirdeti a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaversenyt, az általános iskolák 3-8 osztályos tanulói számára.

E népszerű és igen jelentős, az internet segítségével lebonyolított tehetséggondozó verseny szakmai és szervezési munkáját a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye végzi, akiknek többsége ma is „Bonifert-tanítvány.” A 10 év alatt, e versenyeken körülbelül 10.000 tanuló vett részt, közülük mintegy 3000 Erdély, a Vajdaság, Kárpátalja s a Felvidék iskoláinak diákja. A verseny egy-egy tanévben négy, az internet segítségével lebonyolított levelező fordulóból áll. Ebben a tanévben több mint 1000, a matematika iránt fokozottan érdeklődő tanuló küldte be feladatmegoldásait, melyeket javítás után véleményezve kapott vissza. A legjobbak közül az idei döntőre 210 diák lett meghívva, akikből 50 fő határainkon túli magyar nyelvű iskolák tanulója. Elért eredményeik alapján az idei díjkiosztón 73 diák és 18 felkészítő tanár részesül elismerésben. A X. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését, értékelését 2014. május 9-én 15 órakor tartják Szegeden az Arany János Általános Iskola aulájában (Szeged, Kukovetz N. u. 4-6.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.