Közélet

Magyarérettségi: Márai, Bródy, Berzsenyi és Arany került elő + FOTÓK

Magyarérettségi: Márai, Bródy, Berzsenyi és Arany került elő + FOTÓK

2014. május 5., hétfő
Magyarérettségi: Márai, Bródy, Berzsenyi és Arany került elő + FOTÓK
erettsegi_2014_sagvari05_gs

Magyar nyelv és irodalommal startolt hétfőn az érettségi, a szövegértésben a chatnyelv befolyásoló hatásáról faggatták a diákokat, az érvelésen pedig a lassú olvasás volt a téma.

12.00 Vége!

Véget ért a négyórás magyarérettségi. Holnap a matematikával folytatódik a sor. Tartsanak velünk akkor is!

11.25 Ady és Pilinkszy-verseket kaptak emelt szinten

Ady Endr

e A fehér lótuszok,

Pilinszky János

Egy arckép alá című művét, valamint egy

Szakonyi Károly

-részletet kaptak a vizsgázók az emelt szintű magyarérettségin - tudta meg az

eduline

.

10.58 Berzsenyi, Vörösmarty és Karinthy visszatérő szereplők

Sorra vettük, hogy hírportálunk működése óta (2008) kik kerültek elő a kalapból leggyakrabban.

Berzsenyi

2008-ban és 2013-ban is szerepelt a magyar érettségin, előbbin az érveléshez, utóbbin a versek összehasonlításához idéztek tőle. Ráadásul a bizottság úgy gondolta, 2014-ben sem maradhat ki.

Karinthy

2010-ben és 2012-ben is képviseltette magát, mindkét esetben az összehasonlító elemzést kötötték nevéhez. Hasonlóan

Petőfihez

, aki 2009-ben, valamint két évre rá került a vizsgalapra, előbbi esetben Vörösmartyval, utóbbiban pedig

Csokonaival

.

Vörösmarty

is nagy visszatérő, 2013-ban is találkozhattak vele a diákok. Szintúgy

Arany

, aki mindössze két éve bukkant fel legutóbb a feladatsorban.

10.19 Mennyi az annyi?

Az esszéfeladatra maximum 60 pontot lehet kapni: a tartalomra 20, a szerkezetre és a felépítésre szintén 20, a nyelvi minőségre pedig ugyancsak 20 pont a jutalom. A hibákért járó pontlevonás viszont maximalizálva van, összesen 15-öt lehet veszíteni helyesírási hibákkal, a rendezetlen íráskép miatt pedig 3 pontot vonnak le. A helyesírási szótárak azonban nem díszből sorakoznak a tanári asztalon, ha valaki nem biztos a tudásában, bátran belelapozhat.

9.32 Megjöttek az esszékérdések

Az első óra után három esszékérdés közül egyet kell kidolgozniuk a diákoknak. Az érvelésben a lassú olvasás mozgalmának terjedéséről kell írni. Ehhez egy

Márai Sándor

-idézetet adtak. Vagy

Bródy Sándo

r Kaál Samu című írását elemezhetik, különös tekintettel a kihagyásra és a hiányra. Az összehasonlító elemzésben

Berzsenyi Dániel

Életfilozófia és

Arany János

Visszatekintés című versét elemezhetik az ifjúság és a mű értékelése szempontok alapján. Állítja az Index.

9.29 Minden rendben zajlik

Rendben megkezdődtek a magyar írásbeli érettségi vizsgák országszerte a középiskolákban hétfő reggel. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt - közölte a köznevelési államtitkárság az MTI-vel.

Netnyelv a magyarérettségin

Az

index.hu

információi szerint egy digitális nyelvhasználatról szóló szöveget kaptak középszinten a srácok, az ehhez kapcsolódó kérdésekre kell választ adniuk. Milyen hatással van a chat-nyelv, az sms és az internet nyelve a szóbeli és írásbeli kommunikációra? - 4-5 sorban kérik a véleményüket.

Így indult a reggel

Dideregve - és nem csak a hidegtől -, már reggel hétkor gyülekeztek a tanulók az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium bejáratánál. Élénk beszélgetés folyt arról, kinek melyik tantárgyól kocsonyásodik a térde. "A magyartól nem félek, viszont a matek..." - sóhajtott fel az egyik lány. "Én minden humántól félek, de a matekra kíváncsi leszek" - válaszolt neki az egyik barátja. "174 tanuló kezdi meg az érettségi vizsgát intézményünkben. A közép és emelt szintű érettségik tantárgyanként megosztottak, a magyar továbbra sem áll az érdeklődés középpontjában, habár az összes emelt szintű vizsgák száma nőtt" - foglalta össze a számokat

Dobi János

igazgató. A közgazdasági-műszaki irányú matematika emelt, illetve a jog témakörét feszegető történelem sokkal népszerűbb: 33 és 22 fővel vágnak neki a keddi és szerdai napoknak.

Május 5-től 26-ig bezárólag zajlanak az írásbelik. Bizonyos tárgyak, mint az informatika és a latin nyelv, vagy a biológia és a társadalomismeret egy napra esnek. Példának okáért, aki a kémiát és a földrajzot választotta, reggel 8-tól és 14 órától is a vizsgapadban ül.

Az agrár képzési területek, bizonyos bölcsészszakok, a jogászképzés, a gazdasági és műszaki szakok, az orvos- és egészségtudomány területei, valamint a társadalomtudományi képzések mind megkövetelik a felvételizőktől az emelt szintű érettségit. Aki pedig biztosra akar menni, mindenképpen legalább egy emeltet választ. A magyar nyelv és irodalom középszinten 240 percig tart, amely során a tanulóknak két feladatlapon kell helytállniuk: a szövegértésre 60, a szövegalkotásra pedig 180 percet kapnak.

Ismerkedjenek meg azzal a három diákkal, akik érettségi-sorozatunkban még többször fel fognak bukkanni.

Csongrád megye számokban

Csongrád megyében valamivel kevesebben mint tavaly, összesen 20 284 diák érettségizik, közülük 18 235-en vizsgáznak középszinten, s csupán 2049 tanuló választotta az emelt szintű megmérettetést. A legtöbb diák Szegeden izgulhat május és június között: a középszintű érettséginek mintegy 10 710, az emelt szintnek pedig 1611 diák vágott neki. A magyar nyelv és irodalom tárgy még mindig nem tartozik a legnépszerűbb emelt szintű vizsgák közé: Csongrád megyében a 3926 tanulóból mindössze 102 fő választotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.