Közélet

Több száz millió forintot kell elkölteni idén az első SZÉP-kártyásoknak

Több száz millió forintot kell elkölteni idén az első SZÉP-kártyásoknak

2012. november 9., péntek
Több száz millió forintot kell elkölteni idén az első SZÉP-kártyásoknak

Több száz millió forinttól kell megszabadulnia idén több ezer munkavállalónak a SZÉP-kártyákról, mert az azokra 2011-ben utalt pénzek elvesznek, ha nem költik el - írta a Napi Gazdaság pénteken.

Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyát 2011-ben az OTP és az MKB bocsátott ki. Az OTP-s kártyákon 300 millió forintja van, nagyjából hétezer munkavállalónak, az MKB-nél ennek töredéke.

Róth Lajos

, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a 300 millió forint év végéig elfogyhat, ha átlagban heti 50 millióval csökken az érték. A költést nehezíti, hogy a 2011-es pénzt csak szállásdíjfizetésre lehet felhasználni, hiszen induláskor csak ez az egy számla volt a SZÉP-kártyán, s 300 ezer forintig lehetett rá kedvezményes adózással juttatást adni. Fejenként átlag 43 ezer forintot kell az érintett kártyabirtokosoknak elkölteniük. Úgy is lenullázhatják egyenlegüket, hogy előre foglalnak szállást - akár jövő húsvétra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.