Közélet

Tizenkét tápéi dallal nyíltak meg a falunapok + FOTÓK

Tizenkét tápéi dallal nyíltak meg a falunapok + FOTÓK

2012. június 8., péntek
Tizenkét tápéi dallal nyíltak meg a falunapok + FOTÓK

Pénteken kezdetét vette a Tápai Falunapok háromnapos rendezvénysorozat, az ünnepélyes megnyitóra a Heller Ödön Művelődési Házban került sor. A helyi alkotók kiállítása mellett Nagy Imre Erik zeneszerző új szerzeményében is gyönyörködhetett a „tápai nemzet”.

Tápé a hetvenes évek óta nem önálló falu, de a mai napig büszkén vállalja egyediségét és értékeit – mondta el köszöntőjében

Bodóné Péni Erika

, a művelődési ház igazgatója. Azt is hozzátette, jó érzés ugyanakkor, hogy van helyük a nagy egységben, Szegedhez tartozhatnak. A falunapokra összeállított sokszínű program azt bizonyítja, hogy Tápé él, életképes – hangsúlyozta az igazgatónő. A háromnapos rendezvénysorozat minden perce az együvé tartozás jegyében telik. A falunapon a helyi művészek alkotásai jelennek meg, itteni táncosok, kézművesek, sportolók, alkotócsoportok mutatják meg magukat.

Összefogással

Támogatnak

„Itt élünk Tápén, nagyon szeretjük, büszkék vagyunk rá – ez egy nagyon élhető városrész. Nyugodt, közel van Szegedhez, falusi jellegét képes volt minden jó tulajdonságával érintetlenül megőrizni a mostani rohanó világban” – mondta el portálunknak Tóth Kázmér, a falunapokat támogató Scabello Bt. ügyvezetője. A cég tevékenységének nagyobbik része a díszletgyártás révén a kultúrához kapcsolódik, sok más mellett a Szegedi Szabadtéri Játékokra a Hegyen-völgyön lakodalom, a Parasztbecsület és a Mágnás Miska díszleteit is ők készítik. Szintén anyagi segítséget nyújtott a falunapokhoz a Pillér Takarékszövetkezet helyi fiókja. Mint Vincze Gyuláné igazgató elárulta, a takarékszövetkezetek hagyományosan helyi kötődésű intézmények, mindig is az itteni lakosságért dolgoztak. Már a kezdetek óta támogatják a falunapokat lehetőségeikhez mérten, sőt, más kulturális rendezvényeket is, évek óta patronálják például a tarhonyafesztivált, illetve a népi együttest.

Bohács Zsolt

, Tápé országgyűlési képviselője megnyitó beszédében hangsúlyozta, a falunapok bőséges programkínálata arról tanúskodik, hogy nem akármilyen összefogás van a tápéiak között. Köztudomású az itteniek hagyománytisztelete, ennek ékes bizonyítéka, hogy a vasárnap is a helyi tradíciókról fog szólni: gyékényfonók, kézművesek portékáit csodálhatják meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat azt is kiválóan demonstrálja, mennyire összetartóan tudnak dolgozni a tápaiak egy kitűzött cél érdekében – helyi vállalkozók, civil szervezetek és magánemberek összefogásával, támogatásával valósulhatnak meg a falunapok. Tehetségüket, szervezőkészségüket és anyagi hozzájárulásukat adták az itt lakók a három nap sikeréhez – folytatta a gondolatot

Juhász Gyula

, a városrész önkormányzati képviselője, aki a január óta tartó készülődést egy zarándokúthoz hasonlította, melyhez kezdetben csak néhányan, majd egyre többen és többen csatlakoztak. A három nap alatt olyan fellépőket hallhatnak, mint az Easy/DC,

Vastag Csaba

, Maszkura és a tücsökraj, Smart Jam Band,

Benkóczy Zoltán, Kovács Kati

vagy a Gera Fivérek. Részletes program

ITT

olvasható. Hagyományosan a falunapok alkalmával a tápéi alkotóművészek kiállítását is megnyitják.

Tóth Attila

művészeti író úgy fogalmazott, a festők számára különös vonzerőt jelent ez a táj, és bár a gyüttmönteket a tápéiak kevésbé kedvelték, sok művész választotta és választja alkotásai színhelyéül az egykori falut. A képzőművészet terén

Nyilasi Sándor

és

Heller Ödön

adták Tápé „festői” hírnevét.

Kidalolták Tápét

A megnyitó estéjén került sor

Nagy Imre Erik

tápéi zeneszerző, karmester és zongoraművész új, tápéi ihletésű dalainak előadására is „Tápén a legények…” címmel. A falu „kidalolására” Török Gizella gyékényszobrász-művész „bujtotta fel” a mestert – „csak gyékény legyen benne” jeligével –, aki 12 dalból álló csokrot állított össze, a szerzeményeket a városrész egy-egy épülete, hozzá fűződő emléke ihlette.

„Arról írtam, ami megfogott. És akik előadják, szintén megfogtak szorgalmukkal és tehetségükkel” – mutatta be az est két énekesét a komponista, Széles Flórát és Szélpál Szilvesztert. A közönség fantasztikus előadást hallhatott a két fiataltól – akiket Virág Mihály cimbalomművész is kísért –, akik lelkesen, természetes átéléssel énekelték a hol játékos, könnyedebb, hol borongósabb, mélyebb dalokat. A kellemes ritmusú művekből kiérződött Nagy Imre Erik népdalszeretete és a verbunkos iránti vonzódása is. Tisza-parti zenés „képsor” volt a felütés, majd az estnek címet adó Tápén a legények kezdetű „nóta” következett csipkelődő népi humorral. Egy-egy szem elfátyolosodott a Nagypapám, nagymám kezdetű dalra, melyet a tápéi templom előtt álló I. világháborús emlékmű oszlopa ihletett – bizony, egy világégés legnagyobb vesztese az ember... Árvízi csárdással folytatták a művészek – ugyanis bármilyen meglepő, a szomorú eseményt még senki nem örökítette meg a muzsika hangján. Továbbhaladtunk, megjelent a tápéi komp, a rét, és az öregfa árnyékában lepihenni vágytunk, újraélni minden álmot, és az álmok kapujából kedvesünknek vinni egy szál virágot… Tiszta és egyszerű világot idézett meg a Szőke Tisza című dal is, majd szomorúbb téma, a régi falusi élet „kasztrendszerét” visszaidéző dallamok következtek, a szegény szerelmes azon búsongott, miért nem lehet övé kedvese. Majd újra vidámabb szólam, boszorkányosan incselkedő menyecske, a dorozsmai vásárba igyekvő, és a kocsmában megpihenő legény képe rajzolódott ki a hangokból. Megtértünk a templomhoz, karácsonyi meghitt hangulatot varázsolt a mester határon túl is nagy sikert aratott Szólj, égi csengő című dala. Ezzel a szerzeményével szeretne Nagy Imre Erik a legnagyobb digitalizált kottákat közzétevő portál, a www.free-scores.com nemzetközi versenyén ismét indulni, melyen januárban Ave Mariája első díjat nyert, ami egyébként az idei csíksomlyói búcsún háromszor is hallható volt. Végül a zeneszerző levonta a kérlelhetetlen konklúziót: Szeged is csak attól hírös város, mert Tápéval határos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.