Közélet

KDNP: hosszú távra szóló, fegyelmezett büdzsétervezet született

KDNP: hosszú távra szóló, fegyelmezett büdzsétervezet született

2012. június 16., szombat
KDNP: hosszú távra szóló, fegyelmezett büdzsétervezet született

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távra szóló, takarékos és fegyelmezett a jövő évi költségvetés tervezete.

Pálffy István

frakciószóvivő szombaton az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a javaslat egyértelműen csökkenti az eladósodást, következetesen kiáll a tehermegosztás eddigi politikája mellett. A tervezet nem az embereket, hanem az önkormányzatokat szorítja komoly takarékosságra, szinten tartja az állami szférát, és a közszolgáltatásoknál nem lesz pozícióromlás. Kitért arra, hogy lakásépítésre plusz 50 milliárd forintot irányoznak elő, ami által az építőipar kimozdulhat az eddigi gyenge teljesítményéből. A Start-munkaprogramra plusz 20 milliárd juthat, és így a közfoglalkoztatásból még többen állhatnak vissza a munka világába. A kereszténydemokrata politikus azt mondta, nem igaz, hogy a különböző szektorális adók a lakosságra hárulnának. Van egy működő, versengő piac, amelyre be is léphetnek további magyar tulajdonú szereplők, és ez így lesz a mobilszolgáltatásoknál és a pénzügyi szolgáltatás területén egyaránt - fejtette ki. A terhekről szólva megjegyezte ugyanakkor, hogy az adósságállomány kamatterheinek törlesztésére 300 milliárd forintot kell elkülöníteni, ami egy "irdatlan tétel", a GDP egy százaléka. Az állam ezzel párhuzamosan az alrendszerein 440 milliárdot farag, és a költségvetés tartaléka 300 milliárd forint lesz - sorolta, és megemlítette még, hogy 2013 után a Magyar Nemzeti Bank is várhatóan részt tud venni a stabilizációban. A frakciószóvivő úgy fogalmazott: nyolcvan éve, a nagy gazdasági világválság óta, ez az első kormány, amelyik hosszú távra tervez, és nem pillanatnyi részérdekek alapján dönt a költségvetésről. A kormány felnőttnek, felelős embereknek tekinti a magyarokat, nem engedett az ellenzéki populizmusnak, "nem veszi meg kilóra az embereket, mert a magyar emberek nem eladók" - összegzett Pálffy István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.