Közélet

Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP "fenyegetéseit"

Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP "fenyegetéseit"

2012. január 7., szombat
Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP "fenyegetéseit"

A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) a leghatározottabban visszautasítja az MSZP-s Bárándy Gergely pénteki közleményében foglaltakat, amelyben a politikus "későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit". A Fidesz is példátlannak tartja Bárándy Gergely nyilatkozatát.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált "pártkomisszárokat" eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk; aki pedig közülük bizonyíthatóan politikai megrendelések alapján végzi munkáját, nem kerülheti el a felelősségre vonást. A Magyar Bírói Egyesület az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében erre reagálva azt írta: "a magyar demokrácia több mint húsz éve alatt példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja az igazságszolgáltatás védelmének ürügyén, a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezze és számonkéréssel fenyegesse meg". A Mabie egyúttal felhívta az országgyűlési képviselőket, utasítsák vissza

Bárándy Gergely

nyilatkozatát, és szólítsák fel, hogy tartózkodjon "a bírói függetlenséget sértő és a bírói karral szembeni hangulatkeltő" megnyilvánulásoktól. Közleményükben felidézték azt is, hogy a Mabie - amely a 2.800 magyar bíróból több mint 1.600-at a tagjai között tudó reprezentatív érdek-képviseleti szervezet - az igazságszolgáltatási reform során a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvények koncepciójának kidolgozásában, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal kötött stratégiai megállapodás alapján, aktívan vett részt. "Ugyan a törvényhozó nem minden tekintetben vette át a Mabie javaslatait, az elfogadott igazságszolgáltatási törvények a jogállamiság kritériumainak megfelelnek" - írják, hozzátéve: felkérik a Nemzetközi Bírói Egyesületet, és kezdeményezik az Európai Unió tagállamainál, valamint az Európai Bizottságnál is, hogy "a magyar bírák elleni nyílt politikai támadásokat" ítéljék el. A közlemény megjelenése után Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: üdvözlik a Magyar Bírói Egyesület "korrekt és tényszerű nyilatkozatát". Hozzátette, Bárándy Gergely közlését a Fidesz is egy olyan "fenyegetéssel megvalósuló, példátlan befolyásolási kísérletnek" tartja, amilyen az elmúlt két évtizedben nem történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.