Közélet

A Karolinában tartottak nyílt napot a fogyasztóvédők + FOTÓK

A Karolinában tartottak nyílt napot a fogyasztóvédők + FOTÓK

2012. január 17., kedd
A Karolinában tartottak nyílt napot a fogyasztóvédők + FOTÓK

Tudatos fogyasztóvá nevelés már középiskolában

Fémtermékek nikkeltartalmát is ellenőriztethették a Karolina Gimnázium diákjai a Csongrád Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség nyílt napján, illetve hasznos információkhoz is juthattak, hogy könnyebben felismerhessék a veszélyes fogyasztási cikkeket.

A helyes fogyasztói szokások kialakítása volt a legfőbb célja a nyílt napnak, amelyen a hasznos tanácsok mellett a fogyasztóvédők által végzett vegyipari, valamint mechanikai és villamos laboratóriumi vizsgálatokat is láthattak a diákok. Az ismeretterjesztő kampány szegedi állomásán Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója elmondta, a fogyasztói tudatosság növelése a cél. Szeretnék megismertetni a diákokkal az új fogyasztóvédelmi stratégiát, illetve azokat a veszélyes termékeket is, melyeket a hatóság munkája során lefoglalt. „Meggyőződésünk, hogy a törvény által deklarált alapvető jogok közül a legfontosabb a termékbiztonság és a veszélyes termékek ismerete” – hangsúlyozta

Pintér

. Az eddigi intézkedések közül a pozitív listát emelte ki a főigazgató. Mint megtudtuk, már 900 olyan vállalkozás található meg honlapjukon, akik jogkövető magatartást folytatnak. A termékkosár oldalon pedig olyan termékeket gyűjtenek egy csokorba melyek a honi kereskedelemben valamilyen díjazásban vagy elismerésben részesültek. A jövőbeni tervekkel kapcsolatban elmondta, a pozitív listából kiindulva fogyasztóbarát emblémát fognak bevezetni.

„Egyre tudatosabban vásárol a magyar, a korábbi árérzékenység kezd visszaszorulni, és egyre inkább a minőségi termékek felé fordul a lakosság. Rájöttek a fogyasztók, hogy a hazai termékben megbízhatnak” – szögezte le Pintér István. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az ellenőrzéseik tapasztalataival kapcsolatban elmondta, a veszélyeztetett, kiszolgáltatott réteghez tartoznak a fiatalkorúak, éppen ezért idén is kiemelten vizsgálják a dohánytermékekkel és alkohollal történő kiszolgálásukat. A nyugdíjas korosztály pedig általában a közüzemi szolgáltatásokkal, illetve az utazással egybekötött termékértékesítésekkel kapcsolatos panaszaikkal keresik fel a hatóságot. „Ezek azok a területek, ahol 80-90% fölött van az éves kifogásolási arányszámunk” – tájékoztatott. A kormány februárban fogadhatja el az új fogyasztóvédelmi törvényt, amit a hozzá kapcsolódó ágazati jogszabályok kidolgozása követhet. Pintér István szerint ezek szükségesek ahhoz, hogy az említett magas kifogásolási arány csökkenjen. A Karolina Gimnáziumban tartott nyílt napon az előadásokon kívül a gyakorlatban is megmutatták a diákoknak, hogy mire érdemes figyelniük. Bognárné Róder Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriumának laboratórium mérnöke azt vizsgálta, hogy a fémtárgyakból oldódik-e ki nikkel. Érdemes tudni, hogy az unión belül csak olyan, közvetlenül a bőrrel érintkező termék kerülhet kereskedelmi forgalomba, melyek nikkel kibocsátása az adott határérték alatt van. Laboratóriumi vizsgálatok során, amennyiben elszíneződik a minta, tovább vizsgálják. „Meg kell ugyanis számszerűen mondani, hogy mennyi nikkel oldódik ki a tárgyból. Egy hétre be kell áztatni egy mesterséges izzadságoldatba, és utána az oldat nikkeltartalmát mérjük meg” – magyarázta a szakember. Kőszegi Roland nem is tudta, hogy fémallergiát okozhatnak termékek. „Érdekes volt, hogy akár az óraszíj is okozhat gondot, erre nem gondoltam” – nyilatkozta portálunknak . Egy másik asztalnál veszélyesnek minősített, forgalomból kivont termékeket is bemutattak. Akadt ott például dinnye formájú gyertya is, mellyel pont az volt a probléma, hogy egy gyerek ételnek nézheti, és megkóstolhatja. Más játékoknál pedig például az alkotórészek méretét vizsgálták, hiszen a kisebb darabokat lenyelhetik a gyerekek. „Otthon nekünk is több olyan hálózati csatlakozónk van, aminek kicsi a műanyag része, s nem gondoltam, hogy ez veszélyes lehet. Azt sem tudtam, hogy a mágneses dolgokat is figyelik, mert azok is leválhatnak. Alapvető volt számomra, hogy úgy rakják oda, hogy nem jöhet le” – sorolta Kadocsa Veronika azokat a dolgokat, melyeket a fogyasztóvédelmi nyílt napon érdekesnek talált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.