Közélet

Aggódik az EU médiaügyi biztosa

Aggódik az EU médiaügyi biztosa

2011. január 18., kedd
Aggódik az EU médiaügyi biztosa

Az EP két bizottsága a tegnapi nap folyamán tartott audienciát a médiatörvény ügyében. Navracsics Tibor még mindig a törvény szövegének hiányos ismereteire hivatkozva védekezik.

Az igazságügyi miniszter közleményben reflektál a hétfői meghallgatáson elhangzottakra.

Neelie Kroes

médiaügyi EU-biztos több aggályt határozott meg a magyar médiatörvénnyel szemben, úgy, mint sérti azt az uniós irányelvet, amely alapján egy adott ország médiaszabályozása csak az adott ország médiavállalkozásaira vonatkozhat. Továbbá fenntartásokkal kezeli a különféle sajtótermékek általános regisztrációját is.

Navracsics

reakciójában elmondta, "teljes mértékben a vonatkozó európai uniós irányelvre épül". Valamint az EU-biztos szempontját azzal magyarázta, hogy az "a végleges törvényszöveg ismeretének hiányából" következhet. "Az Európai Bizottság mégis kivetnivalót talál a törvényben, akkor azt orvosolni fogjuk – de elvárjuk, hogy az egyenlő elbírálás elve alapján más tagállamokkal szemben is ugyanígy járjon el" – zárta érvelését. (Forrás:

Index.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.