Közélet

Film Mindszenty bíborosról

Film Mindszenty bíborosról

2010. október 3., vasárnap
Film Mindszenty bíborosról

Október 9-én 17 órakor kerül sor a Mindszenty – A fehér vértanú című film premierjére Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központjában (6722 Szeged, Ady tér 10.).

Koltay Gábor

legújabb alkotása dokumentumfilm, amely a történelmi környezetbe illesztve sokoldalúan bemutat egy megalkuvás nélküli, hittel folytatott küzdelmes életutat.

Mindszentyt

, a tudatos lelkipásztort saját sorsa nem érdekelte. Minden erejét a feladatokra fordította. A hitet akarta megőrizni az egyház és a nemzet életében. Ez tette Őt igazán óriássá: azon az úton, amelyen haladt, amelyre a Gondviselés vezette. Ismert az állítás: csak akkor lehet valakit igazán jellemezni, ha a pályát megfutotta és befejezte azt a művet, amelyet életével alkotott. Mindszenty bíboros megtapasztalta a két kommunista terror és a nemzeti szocializmus börtönét. Nem tudták megtörni. Mindig emelt fővel és éber tekintettel figyelte népe hitét. Letartóztatása előtt a budapesti Sziklakápolnánál százezres tömeg előtt mondotta: „Ha tehetném a fővárosban és az országban küszöbről küszöbre járnék, és úgy kérnék minden családot: engesztelő lélekkel, Magyarországért, ereszkedjetek térdre.” A történelmi gyökerekhez való visszatérés, az abból hitet és lelkierőt meríteni akaró modernkori szellemi megvilágosodás folyamatában fontos szerepe van a kiemelkedő személyiségek életútjának. Különösképpen aktuális ez akkor, amikor az egységesülő Európa alkotmányából, még az említés szintjén is kimaradt a keresztény gyökerekre történő utalás. A filmalkotás arról is szól, hogy ez a tragikus történelmi körülmények között kiteljesedő életút milyen aktuális, soha el nem évülő, megvalósításra váró mai tanulságokat tartalmaz. A film főszereplője

Sipos Imre

– a Pesti Magyar Színház színész-rendezője – végigjárja a bíboros életének legfontosabb helyszíneit, gyűjti az adatokat, élményeket, hogy aztán a szellemi mozaikkockák összerakásával válaszolni tudjon a kérdésre: Ki is hát Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, az utolsó hercegprímás?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.