Közélet

Jobbik-jelöltek üzenetei a kampányzárásra

Jobbik-jelöltek üzenetei a kampányzárásra

2010. április 8., csütörtök
Jobbik-jelöltek üzenetei a kampányzárásra
A Jobbik megyei kampányzárása előtt egy nappal Tóth Péter kampányfőnök röviden értékelte az elmúlt hónapok munkáját, majd szót adott a hét megyei választókerület képviselőjelöltjeinek, hogy elmondják a sajtónak üzeneteiket. Az 1. választókerület jelöltje és a megyei lista vezetője, Zagyva György Gyula a Fidesz országos sajtóban megjelent, a szavazókról készült állítólagos listái ügyét említve szólította fel a párt szimpatizánsait, hogy a demokrácia védelmében a Jobbik a megfelelő választás. A megye 2. kerületének képviselő-jelöltje, Tóth Péter a szerda esti kecskéstelepi lakossági fórumot említette és a körzetét érintő közlekedési káosz megoldásának szükségességét. Molnár Áron a 3. körzetből szintén a közlekedési problémákról beszélt, s elmondta, hogy nem a beruházások ellen van, hanem a kampányra időzített munkafolyamatok miatt emelt szót. Dudás Zoltán egy hangfelvételről szólt, ami miatt feljelentette a fideszes Nagy Sándor kisteleki polgármestert, aki viszont becsületsértésért feljelentést tett Dudás ellen. Az 5. számú választókörzet jobbikos jelöltje, Varga Géza – aki a párt mezőgazdasági miniszterjelöltje is – az agrárium problémájáról beszélt, amit magas minőségű feldolgozott élelmiszereket előállító ágazattá kíván alakítani a Jobbik, majd pedig itt is elhangzott egy fideszes „fricska”: egy nyugdíjas intézménybe nem engedték be a képviselőjelöltet. A 6. számú, hódmezővásárhelyi kerület jelöltje, Kristó Gabriella szerint a Jobbik nyílt lapokkal játszik, míg mások zsákbamacskát árulnak. A jelölt is erősen támadta a Fideszt, Lázár János vásárhelyi polgármester személyén keresztül. A 7-es választókerületben Fazekas Ferenc képviseli majd a radikális pártot választásokon, aki kiemelte, hogy a körzetében, Makón az MSZP-s Buzás Péter úgy taktikázik, hogy elhitesse: ez egy polgármesteri választás, fideszes ellenfele pedig egy hagymakereskedő, aki inkább csak segítette azt a folyamatot, hogy a makói hagyma veszítsen hírnevéből. Ő szeretné újra igazi hagymavárossá formálni Makót, fellendíteni ezt az ágazatot. Végezetül Tóth Péter a pénteki kampányzárók helyét és időpontjait ismertette: Sándorfalván a zeneházban 19 óra, Szentesen az ifjúsági és művelődési házban 18 óra, Vásárhelyen a Szent István téren 17 óra és Szegeden a Nemzeti Klubban 18 óra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.