Hírzóna

Vörös kód: Szegeden minden segítségre szoruló megfelelő ellátást kap

Vörös kód: Szegeden minden segítségre szoruló megfelelő ellátást kap

Érkeztek segítséget kérők, de nem emelkedett radikálisan az ellátást igénybe vevők száma

Márton Andrea
2024. január 10., szerda
Vörös kód: Szegeden minden segítségre szoruló megfelelő ellátást kap

Ahogy már korábbi cikkünkben megírtuk, a hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától életbe lépett az úgynevezett vörös kód, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.

 



Lapunk megkeresésére a Máltai Szeretetszolgálat elmondta, a vörös kód hatályba lépése óta, eddig nem tapasztaltak jelentősebb növekedést az esetek számában. Az utcai szolgálatot végző munkatársak folyamatosan járőröznek, segítenek ha szükséges, de rendkívüli eset nem történt szerencsére. Az úgynevezett "teajárattal" folyamatosan szendvicseket és meleg teát, illetve alapvető gyógyszereket, takarókat juttatnak el a hajléktalanoknak. Azt viszont itt hangsúlyozták, 

fontos, hogy ilyen rendkívüli időjárási körülmények között mindannyian figyelemmel legyünk az otthontalan embertársainkra.

Ha bárki saját környezetében tud olyan családról, személyről, akinek segítségre lehet szüksége a rendkívüli hideg miatt, kérik, hogy a +36705058080-as telefonszámon vegye fel a kapcsolatot.

Megkerestük a szegedi Hajléktalan Ellátó Hálózatot is. Vasút Andrea, a hajléktalan ellátás egységvezetője a lapunknak elmondta, hogy kedden összesen négy új éjjeli menedéket kérelmező érkezett, akik nappali menedéket is kapnak, illetve egy embert várnak kórházi ellátásból a szállóra, akinek lakhatása nem megoldott. 

Hangsúlyozta: 

számottevően nem emelkedett a létszám, de ez jellemzően december óta folyamatos a növekedés.

Kerestük telefonon a mentőket és a rendőrséget is, akik elmondták, hogy a vörös kóddal közvetlen összefüggésben nem kellett intézkedniük szerda kora délutánig.

 

NEM CSAK A HAJLÉKTALANOK VANNAK VESZÉLYBEN


 

Fontos azt is tudni, hogy a kihűlés veszélye nemcsak azokat érinti, akik a szabadtéri szélsőséges hidegben tartózkodnak, hanem a tartósan 15 Celsius fok alatti hőmérsékletű lakásban élőket is. Ez utóbbi főleg az idősekre, betegekre, mozgásukban korlátozottakra nézve jelent kiemelt kockázatot-érdemes jobban odafigyelni rájuk is.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.