Hírzóna

Módosul a postatörvény

Módosul a postatörvény

2023. június 23., péntek
Módosul a postatörvény

Több változás lép érvénybe a csomagokkal kapcsolatban, továbbá, hogy mekkora lélekszámú településre hány postának kell jutnia.

A legfrissebb Magyar Közlönyből az derül ki, hogy tucatnyi változás lép érvénybe a posta működésében. Például az egyetemes postai szolgáltatás elérhetőségére vonatkozó törvényben, azaz az egyetemes postai szolgáltató köteles a felvételi és kézbesítési pontok számát, elhelyezését és időbeli elérhetőségét úgy meghatározni, hogy az alkalmazkodjon a felhasználók igényeihez. Azt is rögzítik, hogy a postai küldemények felvételét és kézbesítését minden településen biztosítani kell.

Változatan maradt, hogy településenként egy kézbesíteni pontot biztosítani kell a levélküldemény és a hivatalos irat kézbesítését.

További változás, hogy már 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken kell legalább egy postát vagy kézbesítési pontot biztosítani az eddigi 25 ezer helyett.

További érdekesség, hogy postatörvény értelemző rendelkezése kiegészült a „kézbesítést lehetővé tevő automatizált eszköz” fogalmával. Ráadásul az eddigi kézbesítési pont, tehát a postafiók alpontjaként. A definíció szerint ez egy fizikai jelenlét nélkül üzemelő eszközt jelöl, amellyel lehetséges a személyes átadással kézbesítendő postai küldemény kézbesítése vagy a küldemény saját kézbesítése.

Hatályát vesztette továbbá az a pont, ami a postai hálózat szervezéséről szólt, ugyanakkor a belföldi vagy nemzetközi viszonylatú postacsomagok eddig 20 kilogrammig minősültek az egyetemes postai szolgáltatásba beletartozónak, ám ez 10 kilóra csökken a jövőben.

(via Világgazdaság)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.