Átadták a kecskéstelepi műfüves kispályát + FOTÓK

palyaavato_kecskestelep25_gs

Ünnepélyes keretek között vasárnap délelőtt átadták a Fekete István Általános Iskola területén megépült műfüves kispályát, amely méltón szolgálhatja a városrész sportolni vágyó közönségét.

„Óriási büszkeségünk a Kecskés István telepi műfüves pálya, hiszen Szegeden ez az egyetlen olyan pálya, amely egy iskola és egy óvoda közösségének épült,a legkisebbektől egészen a végzős általános iskolás diákokig” – kezdte beszédét Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei területi igazgatója, valamint Kecskéstelep önkormányzati képviselője a vasárnap délelőtti, a Fekete István Általános Iskolához tartozó műfüves pálya megnyitó ünnepségén.

Az eseményre sokan kilátogattak, az ifjú futballisták pedig alig várták, hogy végre birtokba vehessék az új pályát, amely évtizedekig segítheti a fiatalok sportolási lehetőségét, fejlődését.

„Nagy örömünkre a mai napon, átadhatjuk ezt a sportpályát, szeretném megköszönni Nógrádi Tibor képviselő úrnak a pálya megépítéséért vállalt áldozatos munkáját Azért külön köszönetet mondunk, hogy a pálya elhelyezése a Fekete István Általános Iskola területére kerül, ezzel nem csak szebbé teszi a környezetünket, hanem kulturáltabbá is. A sport fontos szerepet játszik életünkben, jó a testnek és a léleknek. A mozgás biológiai szükséglet, mint az evés, vagy az alvás. Ha megvonjuk szervezetünktől, megbetegszünk. Ezért minden korosztálynak fontos a mozgás, de különösen a fiataloknak. Bízom benne, hogy a most átadásra kerülő pálya sportolási lehetőséget biztosít elsősorban a szegedi Fekete István iskola tanulóinak és dolgozóinak, valamint az itt és a környékben lakóknak egyaránt. Egészséges használatot kívánok hozzá!” – mondta el beszédében Kispéterné Kotogán Erzsébet, az intézmény vezetője, aki kiemelte, hogy az iskola életében fontos szerepe van a sportnak, mely révén az utóbbi időben 40-50 fővel emelkedett a tanulók létszáma, amely dolgozói létszámemelkedéssel is járt.

Nagyné Balassa Edit, a tagóvoda intézményvezetője szintén gratulált Nógrádi Tibornak, valamint mindazoknak, akik segítették a pálya elkészülését, hiszen az óvodának egyetlen hiányossága van, még pedig hogy nincsen tornaterme illetve sportszobája, ezt pótolhatja az elkészült műfüves pálya. Hosszú évek óta az iskola tornatermét használják a gyermekek, azonban a pálya megépülésével bővült a gyermekek sportolási lehetősége. „A magam, valamint az óvoda dolgozóinak nevében nagyon köszönöm, hogy ezt a lehetőséget megteremtették itt, Kecskéstelepen” – zárta gondolatait Nagyné Balassa Edit.

Nógrádi Tibor a nemzeti színű szalag átvágása előtt elmondta, az elmúlt két év munkájának eredménye az, hogy ez a pálya megépülhetett Kecskés István telepen. „Ebben a két évben rengeteg ármány, demagóg támadás érte a beruházást, sokan, nagy erőkkel akarták ezt megakadályozni. Leginkább a ‘miért van rá szükség?’ kérdését feszegették, sőt a helyi politikai kampány szintjére emelték a ‘miért ezt kell?’ kérdését. Erős határozott választ fog adni a pályahasználaton keresztül a kérdésre a mai nap, és a következő évek, évtizedek minden nap: elsősorban a gyerekeinkért, valamint a település jövőjéért! Azért, hogy a srácok együtt legyenek, fel tudjanak állni a számítógép mellől, megtanuljanak küzdeni önmagukért és a másikért, közösséget alkossanak és a közösség erejével jobbá, szebbé váljon lelkük, életük. Akik ma végig nézik a 10-11 évesek bemutató meccseit, a srácok önfeledt, őszinte és tiszta játékát, azok ezt megértik. Akik meg nem nézik, vagy nézik és nem értik, azoknak hiába is magyaráznánk. Másodsorban meg Kecskés István Telepért, hisz ilyen értékű új közberuházást a telep utoljára 75 éve kapott a művelődési ház átadásával. A mai naptól (kialakításra kerülő működési rend alapján) a helyi fiatalok és öregfiúk tömegsportolási lehetősége biztosított” – zárta gondolatait Nógrádi Tibor.

Végezetül az MLSZ Csongrád megyei igazgatója egy-egy emlékéremmel köszönte meg mindazok áldozatát, munkáját, akik a beruházás megvalósulását elősegítették, így emlékérmet kapott: Csuti György (MLSZ Beruházási Igazgató), Kondor Boglárka (MLSZ Beruházási igazgatóság), Kollár József (Kecskés István Művelődési Ház Igazgató), Bíró Gyula (vállalkozó)Erhardt Szilárd (Kecskési labdarúgás), Nagyné Balassa Edit (tagóvoda-vezető), Kispéterné Kotogán Erzsébet (iskolaigazgató) és Ábrahámné Piroska (Nyugdíjasklub vezető).

Ezután átvágták a nemzeti színű szalagot a jelenlevő gyermekek közül a két legrosszabb kategóriára önként jelentkező tanuló segítségével. Majd a bemutató mérkőzés előtt, a szegedi Judo Iskola SE előadása következett, és ifjak meccsét követően a kecskési nyugdíjas klub tagjai teával, és süteménnyel várták a gyerekeket, igazi ünnepi hangulatot varázsolva ezzel számukra.

A délután folyamán még a Klebelsberg-telepi öregfiúk jelentős fölénnyel megverték a kecskésieket, majd csatlakoztak a művelődési házban a Márton napot kemencés libasütéssel és új bor fogyasztással ünneplő nyugdíjasokhoz.

28 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    28. Feri
    2014. november 18., kedd, 15:41
    Válaszolok

    LOOOL!!! prepper ! Így igaz! 🙂 🙂 🙂

  • '>
    27. prepper
    2014. november 18., kedd, 15:20
    Válaszolok

    Mindenkinek a figyelmébe ajánlok – focifanoknak és focinemfanoknak egyaránt – egy érdekes kis vizsgálatot.

    Keressen rá bárki a neten mindenféle kis aprócska falvakra, településekre és keressen ott sportegyesületeket.
    Mivel fogtok szembesülni?

    Azzal, hogy a legutolsó, hegymögötti, 20 fős kis tökcsősz faluban is – ahol még a vizet is a kútról hozzák és a szamár a polgármester – egy dolog, ami tutira van.

    Focicsapat.

    Ezen lehet hajlongani, szájkaratézni, de a tény az tény.
    A foci olyan tömegsport, aminek nincsen párja.
    Akár szeretjük a focit, akár nem, akár megy éppen nekünk, akár húsz éve nagyon nem, attól még ez a helyzet.
    Színvonaltól függetlenül, tömegeknek ez a szórakozása.
    Ez van.

    Akinek nem tetszik, próbálja Bivalybasznádán megmagyarázni a helyieknek, hogy holnaptól inkább krikettezzenek.

  • '>
    26. Kovacsketto
    2014. november 18., kedd, 14:43
    Válaszolok

    25: sajnos semmilyen arányosság nincs a fejlesztésekben és igen, amíg az egyetemektől, a közoktatástól pénzt kell elvonni, addig lehet hogy focira, színházra is más arányban kellene pénzt adni. Másrészt pedig ha már pénzt áldozunk a sport fejlesztésére, azon belül is kellene némi arányosság, nem pedig 26 milliót költeni egy ilyen pályára, aminek az amortizációs ideje nem valami hosszú. Miért pont egy debreceni cég csinálta és nem egy Csongrád megyei? Miért nem hozták ki kevesebből, ahogy máshol sikerül? Ha már a sokadik focipályát építik fel, miért nem gondolnak más sportágakra? Pár milliárdból épül majd egy foci stadion is hamarosan, közben a híd amin eljutunk oda úgy néz ki, mintha Ukrajnában lennénk. A híd túloldalán pedig már ott van egy stadion amit olcsóbb lenne felújítani, de az majd inkább rohad tovább. Ha ez neked ésszerű, akkor szavazz tovább Botkára, Nógrádira és a többi nagyon okos politikusra és biztosan minden ugyanilyen marad.

  • '>
    25. Hajrá Szeged
    2014. november 18., kedd, 13:32
    Válaszolok

    k2 jól látod,hogy mi vagy,demagógiád nem más ,mint oltári hülyeség, ha igazad lenne,akkor nem kellene színházra költeni,szabadtérire(csak a városi pénz 400 millió- és jó,hogy van),S botka dr.-nak sem szabadna a Széchényi tér felújítására gondolni, legalábbis addig míg kellő mennyiségű WC papírt nem vásárolnak K2 fenekének céljaira.(elnézést nem akartam az egészségügyet bántani,mélyen érint jogos igényük,de az egy másik téma K2 demagógiája meg türkőrért kiált.)

  • '>
    24. Kovacsketto
    2014. november 18., kedd, 13:18
    Válaszolok

    23: a legkönnyébb a másikat hülyének tekinti, de vedd észre hogy a te adód is rossz kezekben van. persze ha neked tök mindegy, hogy mire költik el a pénzed, és hogy ha iskolás a gyereked rossz tankönyvből tanul, ha beteg vagy a wc papírt is neked kell vinni a kórházba, akkor hajrá, előre, minden így tökéletes és alap dolgok rendbetétele helyett költsünk el mindent pénzt focira, pálinkára, zászlóra, térkövezésre, tűzijátékra mint eddig mindig.

  • '>
    23. Hajrá Szeged
    2014. november 18., kedd, 11:47
    Válaszolok

    Mondjuk a gyógyszeredre K2

  • '>
    22. Kovacsketto
    2014. november 18., kedd, 11:45
    Válaszolok

    Nógrádi Tibor képviselő úr! A “mindenre nemet mondanak és mindent támadnak” hamis és rosszindulatú ferdítés. A KSH szerint Magyarországon van 4 millió létminimum alatti és 600 ezer éhező gyermek. Évente százezres számban számolnak fel vállalkozásokat, mert nincs elég munka. Szeged sem kivétel. Az emberek jövedelmének fele adókra, járulékokra megy el és a politikusok dolga lenne a rengeteg rólunk lenyúzott pénzt okosan elkölteni. A sport jó dolog, azon belül a foci is az lehet. A fröccsöntött műanyagból készült pálya is. A baj csak az, hogy Önök a tőlünk beszedett pénzt immár 25 éve rosszul költik el, drágán épül minden. Miért kell Szegeden egy debreceni céggel építtetni egy ilyen pályát? Mi kerül ezen 26 millió forintba? Mi kerül ebbe egy kertes ház árába? Megpróbálhatja a nyitott szemmel járókat akadékoskodó, mindent ellenző embereknek beállítani csak attól még az Önök által okozott probléma nem oldódik meg. Ahelyett hogy az emberek életét tennék jobbá, politikusként rosszabbnál rosszabb döntéseket hoznak.

  • '>
    21. Kovacsketto
    2014. november 18., kedd, 11:38
    Válaszolok

    20: a munkásőrök nyugdíja vagy a 25 millióba kerülő fröccsöntött focipálya helyett azért van még pár dolog, amire ebben az országban és városban sürgősen költeni kellene, nem ezt a két szélsőséges dolgot kellene párhuzamba állítani, mintha más sem hiányozna csak ez a kettő.