Hasba rúgta hatéves fiát a szegedi férfi

Egy közösségi portálon tett bejegyzés alapján hivatalból rendelt el nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság egy gyermek bántalmazása miatt, mivel az ügyben senki sem tett bejelentést.
A nyomozók megállapították, hogy 2014. március 8-án 17 óra körüli időben a szegedi Szamos utcában két gyermek labdázott. Egyikőjük játék közben eltalálta az apját, aki ettől bedühödött, trágár szavakkal illette a 6 éves fiút, majd hasba rúgta. A gyermek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - írja a police.hu. A szegedi rendőrök 2014. március 11-én előállították
N. Miklóst
, akit testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A 49 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését. Vele szemben a további büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le. A rendőrség jelzéssel él az illetékes hatóságok felé annak érdekében, hogy a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket tegyék meg.