Labdarúgás: szünet után lemosta a Tótkomlóst a Makó


Sok hibával tűzdelt, gól nélküli első félidő után hengerelt a Makó a Békés megyei élvonal utolsó előtti helyezettje ellen.
Bódi Attila
alakulatától
a minap távozottkét remek szerb légiós a Guberinic-fivérek személyében, igaz, ez sem gátolta meg a hagymavárosiakat abban, hogy a Csongrád megyei téli bajnokság
hétvégi selejtezőibenmegnyerjék csoportjukat két sima győzelemmel. Kedd este az a Tótkomlós volt a csapat ellenfele a soron következő felkészülési mérkőzésen, amely a Békés megyei I. osztály 15. helyén áll 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 13 vereséggel, 8 ponttal. A hazaiaknál a két távozót ellensúlyozandó ugyanakkor egy szerbiai ék is érkezett
Rade Ćetković
személyében Az első félidőben számos pontatlanságot láthatott Bódi Attila vezetőedző csapatától ahelyett, amit szeretett volna látni, egysége rengeteg hibával és fegyelmezetlenül játszott, így a hazai helyzetek rendre kihasználatlanul maradtak. A második játékrészben azután már nem volt szerencséje az erőben is felőrlődő tótkomlósiaknak: Rade Ćetković kétszer,
Béres Róbert, Horváth Máté
és
Bány Tamás
egy-egy alkalommal vették be kapujukat, kiütéses, 5-0-s makói győzelmet aratva. A Maros-mentiek legközelebb a hétvégén, vasárnap játszanak a Csongrád megyei téli bajnokság középdöntőjében a Tápé, a Mindszent és a Mártély együttese ellen.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Makó FC - Tótkomlósi TC 5-0 (0-0)
Makó, Erdei Ferenc téri stadion.
Makó:
Czirbus - Szilvási, Győri, Sarnyai, Horváth G. - Bress, Kalász, Bakos, Horváth M. - Veselinov, Ćetković.
Cserék:
Béres, Bány, Mátó.
Vezetőedző:
Bódi Attila.
Gól:
Ćetković 2, Béres, Horváth M., Bány. Bódi Attila:
"Az első félidőben pontatlanok voltunk, sok hibával játszottunk, ráadásul fegyelmezetlenül is. A szünetben sikerült kicsit elgondolkodtatni a fiúkat, mert a második félidővel elégedett voltam, jól dolgoztunk, s ez gólokban is megmutatkozott, illetve erőben is fölé nőttünk a Tótkomlósnak."