Csongrád megye élen jár a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásában + FOTÓK


Mintegy 160 érdeklődő jelenlétével rendezett csütörtökön, Szegeden, közös szakmai fórumot a megváltozott munkaképesség minősítési és foglakoztatási rendszerének átalakításáról a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. A találkozóra elsősorban az egészségügyi és szociális ellátórendszerben dolgozók, valamint a helyi érdekvédelmi szervezetek képviselői kaptak meghívást.
Megnyitóbeszédében
B. Nagy László
kormánymegbízott elmondta, büszke arra, hogy Csongrád megyében a költségvetési támogatásokkal megvalósult foglalkoztatás szintje tavaly meghaladta az országos átlagot, és a tendencia 2014-ben is folytatódik. A munkáltatók az elnyert 1,7 milliárd forintos bér- és költségtámogatásból idén 1517 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását vállalták. A foglalkozási rehabilitációt támogató TÁMOP 1.1.1-12-es európai uniós projekt is Csongrád megyében érte el a legjobb eredményeket: az országos 385 fős átlaggal szemben a helyi szakembereknek már 481 főt sikerült bevonniuk a programba - amely képzést és munkába állást jelent együttesen. A foglalkoztatottak számának bővítésében a legutóbbi siker az uniós projekt támogatásával valósult meg: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékében március közepéig közel 90 megváltozott munkaképességű személy kezdhet el dolgozni. A megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elsődleges akadálya korábban a hibás szemléletmód volt – hangsúlyozta köszöntőjében
Pósfai Gábor
, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója. A komplex rehabilitációs rendszer átalakításának és a rehabilitációs kártya bevezetésének az eredménye számszerűsíthető: 15 ezer fővel több megváltozott munkaképességű személy dolgozik ma, mint 2010-ben. Pósfai Gábor különösen a munkáltatók körében tapasztalható szemléletváltást tartja örvendetesnek, amit a rehabilitációs kártya népszerűségének folyamatos erősödése is jelez: az ebben a formában foglalkoztatott emberek száma december végén már megközelítette a 22 ezret, holott a tavalyi év elején még a 10 ezret sem érte el.

Bényi Krisztina
a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv igazgatója előadásában arról tájékoztatott, hogy Csongrád megyében eddig 5.400 db rehabilitációs kártyát adtak ki, amelynek felhasználásával a munkáltatók 27%-os adókedvezményben részesülhetnek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása során. A szervezet 2012. július 1-i megalakulásától múlt hónap végéig összesen 780 megváltozott munkaképességű személy sikeres elhelyezkedését segítette elő. A TÁMOP 1.1.1. program keretén belül pedig további 250 fő talált munkát Csongrád megyében eddig. Az igazgató külön kiemelte, hogy a megyében nincs ellátatlan megváltozott munkaképességű ember. Ez az eredmény azért figyelemre méltó, mert a szakigazgatási szerv eddig jelentős orvosszakértő-hiánnyal küzdött. Az ellátatlanság kialakulásának megakadályozása csupán a meglévő szakemberállomány jelentős áldozatvállalásával volt lehetséges. A tavaly júliustól adható bérpótléknak köszönhetően januártól két új orvosszakértő is sikerült munkába állítani, ezért a megyében a felülvizsgálatok ütemezésének gyorsulása várható. Az országosan is egyedül álló eredmények mögött az áll, hogy a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv megalakulása óta kiemelte feladatának tartja a kapcsolatépítést és fenntartást a partnerszervezetekkel. Ennek eredményeként kilenc fórumot tartottak munkáltatóknak, ügyfeleknek, illetve hat egyeztető tárgyalást a civil szervezetek képviselőivel, melynek eredményeként kiváló kapcsolatot alakított ki a hivatal.

A kormányhivatal szakigazgatási szervének munkájáról elismerően nyilatkoztak a szakmai fórumon a partnerszervezetek is.
Tóth Margit
, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének (MEOSz Tagszervezet) elnöke hozzászólásában kiemelte: a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv és az Egyesület példaértékű kapcsolatot alakított ki az elmúlt másfél évben. A szervezet és a tagjaik is segítséget megkapnak az ott dolgozó szakemberektől, akár az egyedi kérdések megbeszélésében, megoldásában is. Sikeresen működik a kölcsönös szaktudás és információ csere. A szervezet tagsága nevében külön köszönetet mondott azért, hogy a Sólyom utcai RSZSZ székház kialakításához kérték a mozgásukban korlátozott szakértők véleményét. Az épület így teljesen az akadálymentesen lesz megközelíthető számukra. Hasonló elismeréssel szólt az együttműködésről
Pördi Nándor
, a Csongrád Megyei Orvosi Kamara háziorvos csoportjának vezetője is. Mint elmondta, az orvosi kamarai gyűlésén többször tartott tájékoztatást a szakigazgatási szerv vezetője a törvényi változásokról, illetve arról, hogyan készítsék fel a betegeket, milyen dokumentációt kell előkészíteni az komplex vizsgálathoz. Még orvosszakértő is tartott előadást náluk az orvosi bizottság munkájáról.
Domonkos István
az Orvosi Kamara megyei elnöke hangsúlyozta: nagy örömmel fogadták a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv részéről a hasznos információkat és továbbiakban is szeretnének együttműködni, mivel a Kamara feladatai közé tartozik az érdekvédelem is.