Vízilabda: magyarkupa-elődöntőben a szegedi és szentesi hölgyek


Vasárnap a Kaposvár felett aratott győzelemmel bejutott a női vízilabda magyar kupa novemberi négyes döntőjébe a Szegedi Vízmű Taylor@Nash Szegedi Egyetem csapata.
Amint arról már beszámoltunk szombaton, a női vízilabda magyar kupa küzdelmeinek Szegeden, a SZUE-ban rendezett csoportselejtezőin Lakó Gábor együttese nagy csatában, négygólos előnyről kapott ki a Szentes ellen 12-11, majd az esti találkozón az UVSE ellen sikerült diadalmaskodniuk 12-9-re a hat gólig jutó
Dalmády Szandra
csapatkapitány vezette pólós hölgyeknek. Vasárnap a Kaposvárt előző nap szintén kiütő Szentes 9-6-ra verte az UVSE-t, majd Lengyel Dominikáék parádéztak 18-9-es végeredménnyel a Kaposvár ellen. Mindez azt jelenti, hogy a két Csongrád megyei alakulat, a szegedi csoportból 1. helyen továbblépő Szentes és a 2. Szeged ott van a magyar kupa elődöntőjében, amelyet november 15-én pénteken rendeznek Szolnokon. A párokat vaksorsolással alakítják ki, tehát akár egymás ellen is megmérkőzhet a két alakulat ismét. A Tisza-parti pólós lányok legutóbb 2010-ben jutottak el
Godova Gábor
vezetésével,
Drávucz Ritával
és
Tóth Ildikóval
megerősítve a kupasorozat fináléjába, ahol a Szentes elleni vereséget követően ezüstérmesek lettek.