Labdarúgás: lelátóval készül az FK a Szentes ellen


Két alsóházi csapat összecsapásának ad otthont szombaton 17 órától a Felső Tisza parti stadion műfüves pályája, a 11. helyezett FK 1899 Szeged a 12. Szentesi Kinizsi TE csapatát fogadja a Csongrád megyei I. osztály 11. fordulójában.
A két együttes utoljára
találkozott egymással, akkor a megyei II. osztály küzdelmei során a szezon végén feljutó FK kétgólos győzelmet aratott Szentesen. Az azóta eltelt idényben bajnoki címével a Kinizsi követte a diszkoszvetősöket a magasabb kategóriába, így a hétvégén már a megyei I. osztály keretei között zajlik az alakulatok újabb mérkőzése. A statisztika és az előjelek ezúttal is a kék-feketék sikerét jósolják, ahhoz azonban, hogy ez valósággá váljon, a Dóra Jánosékhoz hasonlóan szintén a középmezőnybe pozicionáló szentesieknek is lesz egy-két szava. Egy dolog azonban biztos, egy ponttal egyik gárda sem lehet elégedett, így mindenképpen hajtós, jó mérkőzés vár az érdeklődő publikumra.
Az FK legnagyobb húzása a pálya mellett épül
ONLINE
Az FK 1899 Szeged - Szentesi Kinizsi TE megyei I. osztályú összecsapást a SZEGEDma.hu élőben közvetíti szombaton 17 órától! Szurkoljon velünk kedvenceinek!A korábbi eredménytelen széria után magára találni látszik
Hüvös Gábor
együttese, a két héttel ezelőtti
győzelmet egy bravúros fordítás utáni siker követte
az előző körben. A szombati fellépésük kapcsán a tréner elmondta, alapcsapatából sérülés miatt hiányzik majd
Lajkó Ádám
,
Makai Árpád
és
Szalai Norbert
is, de a keret bősége miatt nem okozhat gondot e játékosok pótlása az FK-nak. Szintén kérdéses az egy hete zseniális emelésével a győztes találatot megszerző
Dóra János
játéka, a rutinos csatárra valószínűleg edzői feladatok várnak a játéknapon a Tisza Volán utánpótlásánál. „Fiatal, lendületes csapat a Szentes, feljutóként a biztos bennmaradást tűzték ki ők is célul. Hasonlóan nehéz meccsre számítok, mint amilyen a Kistelek elleni volt. Ugyanakkor előzetes terveink szerint ezt a találkozót hazai környezetben, annak előnyeit kihasználva meg kell nyernünk, hogy kapaszkodni tudjunk a középmezőnybe, ahova, úgy gondolom, az FK alapvetően való” – adott hangot várakozásainak Hüvös Gábor. A vezetőedző hozzátette, egy komoly meglepetéssel is készülnek szurkolóik számára. „Ha minden jól megy, akkor a Szentes elleni derbi a műfű melletti mobillelátó avatója is lesz egyben. A társasági adókedvezmény adta lehetőségek és az önkormányzat segítségével egy 125 főnek helyet adó létesítményre nyertünk pályázatot. A szerkezet összeállítását már elkezdte a kivitelező, reményeink szerint a mérkőzés kezdetére befejeződnek a munkálatok” – árulta el a diszkoszvetősök mestere.
A villanyfény rossz előjel a Kinizsi számára

Hektikus az újonc Szentes eddigi szereplése, elmúlt öt mérkőzésén felváltva születtek győzelmek és vereségek, a minta alapján pedig ezúttal három pont várna Szegeden
Bozóki Zoltán
tanítványaira. Rossz hír ugyanakkor a csapat háza tájáról, hogy a házi gólkirály, az eddigi 9 fellépésén 4 gólt jegyző
Kovács Norbert
sérülés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, akárcsak
Lekrinszki Ariel
,
Gömöri Zoltánt
pedig munkahelyi kötelességei nem engedik pályára lépni szombaton. A vendégeknek ráadásul mindemellett az FK egyik legnagyobb hazai előnyével, a ligában egyedülálló mérkőzéskörülményekkel is meg kell birkózniuk. „Több tét- és felkészülési mérkőzést játszottunk már villanyfényben, de ezeken nem tudtunk kellően eredményesen futballozni. Számunkra teljesen szokatlan a lámpás és műfüves miliő, nem jelent tehát jó előjelt ez a körülmény. Szintén nem mellettünk szól, ami az elmúlt meccseken is előjött, hogy rendre magassági fölényben játszottak velünk szemben az ellenfelek. A pontrúgásoknál jött elő ez leginkább, több gólt kaptunk ilyen szituációkat követően. Úgy gondolom, a játék ezen oldala szombaton is döntő lehet, mindenképpen oda kell tehát figyelnünk arra, hogy megfelelően kompenzálni tudjuk az említett hátrányokat. Közvetlen riválisunk az FK, és mivel a bajnokság eddigi részében nem tudtunk bravúrpontokat szerezni, ezért a szombatihoz hasonló összecsapásokon kell sikereket elérnünk ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a céljainkat” – fogalmazott Bozóki Zoltán edző.
Az FK 1899 Szeged várható összeállítása:
Brunczvik – Heredea, Turján, Szecska, Mihalkó, Csuka, Forró, Imre, Péter-Szabó, Gyurkovics, Varga.
A Szentesi Kinizsi TE előző heti összeállítása:
Szél – Szeles, Polyák, Vincze, Bordács, Szabó, Széll, Tóth L., Lekrinszki, Mihály, Orovecz.
Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi összecsapásán (2012. március 10.):
Szentes Kinizsi TE – FK 1899 Szeged 1-3 (0-1)
Szentes, 200 néző. Vezette: Bán Imre (Kóródi Attila, Gáleg Ferenc Lajos).
Szentesi Kinizsi:
Poszler – Tóth, Németh, Polyák, Szabó (Kányvási 75′), Bordács, Széll (Debreczeni 67′), Halmos, Páger, Tóth, Hidas (Pengő 85′).
Vezetőedző:
Bozóki Zoltán.
FK 1899 Szeged:
Brunczvik – Simon, Gonda, Turján, Dervaderics, Szalai, Nagy (dr. Havas 83′), Klippel (Meszes Cs 78′), Holecska (Fodor I. 70′), Dóra, Stefkovics (Kálmán 55′).
Vezetőedző:
Hüvös Gábor.
Góllövők:
Szabó (59’ - tizenegyesből), illetve Dóra (32’), Klippel (74’, 78’).