Késsel fenyegette élettársát a szegedi férfi

Késsel fenyegette élettársát egy férfi Szegeden, a kiérkező rendőrök közbeavatkozása vetett véget az történéseknek - olvasható a police.hu-n.
A keddi nap folyamán rátámadt egy férfi élettársára a Rókusi körút egyik lakásában, majd pénzt követelt tőle. Azzal fenyegette, hogy megöli, illetve azzal, elveteti tőle a gyerekét, ha nem adja át a nála lévő készpénzt. A vita hevében egy kés is előkerült, amit a gyanúsított a sértett nyakához szorított. A támadásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik elfogták és előállították a 38 éves férfit. Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
D. Zsoltot
a Szegedi Rendőrkapitányság rablás és testi sértés bűntettének kísérlete miatt őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.