Bíróság elé áll a 21 éves kelebiai rabló

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki út közben rabolta ki áldozatát.
A nyomozás adatai alapján a sértett és későbbi támadója együtt italozott Kelebián egy kocsmában április 8-án délután, majd egy sofőrrel elindultak egy másik szórakozóhelyre. Út közben a hátul ülő
B. Richárd
kinézte magának az asszony karikagyűrűjét, amit szeretett volna megszerezni. A nő ellenkezett, ezért támadója bántalmazta, melynek következtében eltört a sértett orra. Az asszonyt végül egy buszmegállóban tették ki az autóból Mórahalom és Szeged között. A Szegedi Rendőrkapitányság rablási csoportja a Kiskunhalasi Rendőrkapitánysággal és a Kelebiai Rendőrőrssel együttműködve megállapította a bűncselekmény elkövetőjének személyazonosságát, akit április 9-én elfogtak. A 21 éves kelebiai lakos ellen rablás és súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen folytatott nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.