Ki ismerte meg valaha mi a jó?

„Jézus ezt válaszolta neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.” (Máté evangéliuma 18:19)

Ahogy az elmúlt napok egyikén feszült érdeklődéssel hallgattam a szofisztikált humorral bőségesen fűszerezett bölcselő gondolatokat, amelyek igyekezetek alátámasztani, hogy a tudomány önmagában véve nemhogy a jóra nem képes, de internacionális szinten pusztításra alkalmas. Olyan egyetemi vezetőktől hallottam ezt, akik a jelenkori magyar tudomány palettájának jelentős képviselői. A gondolat nem új keletű hiszen maga Szent-Györgyi Alberttől származik, de amiben ő még csak egy távoli, félelmetes jövőt látott maga előtt, addig mi már a jelenkor sajátjaként éljük meg, hogy a tömegpusztító fegyverek mellett nem csak az életet fenyegető, de a konvencionális erkölcsöt, morált – már amennyiben egyáltalán beszélhetünk még ilyesmiről – semmissé tevő törekvésekben élünk. A fenti dilemma rendkívül jelentős, hiszen a tudományok rohamléptékű fejlődése csak abban az esetben tekinthető legitimnek, amennyiben kivívott eredményei a jót hivatottak szolgálni. Itt kell megállnunk, és a kritikai gondolkodásmódban már edzett, pallérozott gondolatainkat próbára tenni. Hiszen a fenti eszmei elképzelés, csak és kizárólag abban az esetben tekinthető érvényesnek, ha létezik abszolút jó. Mindjárt illusztrálnám is a gondolatot: az emberi lelkiismeret erőtlen valami, hiszen egy gyermeknek soha nem azt kell megtanítani, hogy rakjon rossz fát a tűzre, az valahogy mindig sikerül még akkor is, ha nem a jó akarásban volt a hiba. Ahogy a fent említett gondolatokat hallgattam arra összpontosítottam, hogy én mindkét szakmám révén azon társadalmi szegmenst képviselem, amely részben a morál és erkölcs őrizőjeként is értelmezhető annyiban, hogy védi az életet, hiszen ha az ember sérülékeny voltában elveszítheti örömét, és örömtelenségében elveszítheti életkedvét is, amely gondolat cselekvésig juthat. Ekkor már egészen kényelmetlenül kellett volna éreznem magam, hiszen a saját dilemmám is útjának indult a beszédeket hallgatva, tehát létezik abszolút jó, és ha létezik vajon a szakmaiság meghatározhatja az őrzők személyét? Az előbbire igen, az utóbbira nem a válasz. Nem éreztem magam kellemetlenül, mert bár magam sem mertem volna valaha remélni, hogy egy nap azt vallom majd, hogy létezik abszolút jó, de az igazság az, hogy már több mint tizenkét éve nem hogy vallom, hanem egyre tisztábban látom, hogy létezik, és ezt azért láthatom, mert nincs olyan személy aki ne lett volna valaha érintve a rosszal. Ebben a saját személyem testközelből láthatom, olykor akarom tenni a jót, de olykor bármennyire is jó akarat volt mögötte rosszul sül el, és olykor nem is a jóra törekszem, és utóbb meg is bánom. Miért tudom ezt kijelenteni? Azért mert bár tanmesék naivitásaként értelmezhető, de hiszem azt, hogy tudom mi a jó és mi a rossz. Nem mintha én lennék ennek a bölcsességnek a tulajdonosa, de mivel napi rendszerességű, személyes kapcsolatot ápolok a tulajjal, így a Lélek, ami nem tőlem való, de mint minden hívő keresztényben, aki a megváltásban él, benne lakik, megvilágítja mi a jó és a mi a rossz. Ergo édes mindegy, hogy a társadalom deklarálja, hogy a szakma amit űzünk erkölcs és moralitás tekintetében helytálló, ha maga a személy nem ismeri a jót és a rosszat, a fehéret és a feketét. Azon pedig kérem senki se lepődjék meg, hogy a jó cselekvésére annak ismerőének sincs ereje. Hívő emberek tesznek rosszat – sőt némelyek szerint igazán ők tesznek csak rosszat - ,de amikor ezt állítják, tudják mi a rossz, szemben a jóval, akkor tudják mi van az állítás mögött, hiszen Isten az abszolút jó. Ezért is van szükségünk a megváltásra, mert bizony váltságdíjért kaptuk csak meg a szabadság lelkét. A bölcsességet pedig, kérhetjük:

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jakab levele 1:5)

Kedves Olvasók! Nem feledkeztem meg Önökről, olyan szeretettel és örömmel ragadok ismét tollat, amit az a tudás táplál, hogy valami igazán jót szolgálhatok ezzel. Köszönöm a hűséges olvasók bíztatását, ami