Erdélyi gyerekek látogattak a Szegedi Vadasparkba + FOTÓK


Közel 15 agyagfalvi középiskolás tett látogatást szombat délelőtt a Szegedi Vadasparkban. A magyarországi kiruccanás során nemcsak Szegedet, hanem a „magyar tengert” is útba ejtik.
A Hargita megyei diákok egy egész napos kirándulás során már bejárták Ópusztaszert, és csobbantak a makói Hagymatikumban is. Szombati állomásuk a Szegedi Vadaspark volt, ahol
Bodó Imre
országgyűlési képviselő, a Szegedi Járási Hivatal vezetője köszöntötte őket. A maréknyi gyerekcsoport minden tagja röviden bemutatkozott, mesélt az 570 kilométerre található kicsiny, magyarok lakta településről, s néhány szót is ejtett jövőbeni terveiről. Bodó Imrének ajándékkal is készültek, amiért közreműködött nyári útjuk megszervezésében: egy üveg vörösborral kedveskedtek. A hivatalvezető portálunknak elárulta, egy újszentiváni baráti kör fordult hozzá azzal a kéréssel, hogy legyen segítségükre a diákok nyári kirándulásának megszervezésében és támogatásában. Évek óta kiváló kapcsolatot ápol ezzel e helyi szervezettel, ezért – mint fogalmazott – örömmel vette ki részét a programszervezésből. A látogatók között megfogalmazódott, hogy nagyon szívesen megtekintenék a Parlamentet is, ezért Bodó Imre megígérte nekik, hogy balatoni kiruccanásuk után a fővárosba is elmehetnek majd. A vidám hangulatú csapat már alig várta, hogy közelebbről is megszemlélhesse a vadaspark lakóit. Arra talán nem is számítottak, hogy bemehetnek a zsiráfokhoz, és kézből, répával etethetik majd az óriás párosujjú patás emlősöket. A szerencsésebbek még egy zsiráfcsókkal is gazdagabbak lettek.
Gaál Bernadett