Pénteki programajánló: rózsaünnep Szőregen, jammelés a Rongyban


Szőregen a Hősök terén 15 órakor nyitják meg a XV. Szőregi Rózsaünnepet. Törköly József fotóművész alkotásaiból a Fekete házban nyílik tárlat, míg a Széchenyi téren a dán The Jasonites Banana Revival című előadására invitálják az érdeklődőket.
A fiókkönyvtárak 2013 nyarán is gazdag szabadidős programkínálattal várják a vakációzó gyerekeket. 10 órától Mesematiné – Berg Judit meséi - meseolvasás és közös játék az
Északvárosi fiókkönyvtárban
(Gáspár Z. utca 6.) Kiss Katalin könyvtáros vezetésével. Szintén 10 órától festés, vakációs poszter készítése és diavetítés várja a gyerekeket a
Móra utcai fiókkönyvtárban
(Móra utca 21.) Mojzesné Süli Anna könyvtáros vezetésével. Ringató foglalkozás lesz 10.30-tól a
Katolikus Házban
, továbbá 16.30-kor az alsóvárosi
Napsugaras Tájházban.
A foglalkozás július és augusztus hónapban szünetel, június 28-án azonban még várják az érdeklődőket. Június 21-én ismét kivirágzik Szőreg, a tizenötödik rózsaünnepre az eddigieknél is színesebb programokkal készülnek. A főszerep ezúttal is természetesen a virágok királynőjéé, a rózsáé lesz. A programsorozat 15 órakor a
Hősök terén
kezdődik, az ünnepi megnyitót követően kiállítás nyílik a
Szőregi fiókkönyvtárban
, továbbá a
Tömörkény István Művelődési Házban.
A háromnapos, sztárfellépőket felvonultató fesztivál részletes programjait
és
tekintheti meg. Az
EDF Galériában
17 órakor Contact címmel nyílik szobrászati és kerámiaművészeti témájú családi kiállítás. A tárlaton Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán kerámikusművészek, valamint Pelcz Balázs és Pelcz Benjámin szobrászművészek alkotásaiból láthatnak egy különleges válogatást. Törköly József fotóművész Balett című tárlatát 17 órakor ajánlja az érdeklődők figyelmébe Juronics Tamás Kossuth-díjas művész és Haág Zalán önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke. A tárlat szeptember elsejéig tekinthető meg a
Fekete házban.

The Jasonites (Dánia): Banana Revival című előadására várják az érdeklődőket 18 órára a
Széchenyi térre.
A családi előadás kiindulópontjául egy olyan újságcikk szolgált, amely a Portugália és Uganda közti ki- és bevándorlásról szólt. Régebben az emberek Afrikából emigráltak Európába munkalehetőség reményében, míg ma ennek az ellenkezője történik, sokan elhagyják Portugáliát és Ugandába mennek, a jobb életkörülményekben bízva. Előítéleteink a visszájukra fordulnak, amikor a harmadik világ lesz az első – az „elsőből” pedig harmadik. Ahogy a válság átjárja az úgynevezett gazdag országokat, az otthont és munkát kereső emberek más irányt vesznek. Reményre, küzdőszellemre, társadalmi kapcsolatokra és együttérzésre van szükség az újjászületéshez – de milyen értékekre építkezhetünk? A vendégjáték a dán Odin Teatret/Nordisk Teaterlaboratorium szervezésében látogat el Szegedre, a neves társulat az egyik kezdeményezője a „Karaván – Művészek úton” című projektnek, amely az EU Kultúra Programjának támogatásával valósul meg. A nemzetközi – olasz, spanyol és brazil tagokból álló – The Jasonites társulat az Odin Színház keretein belül működik és egy közösségi színházi előadássorozat létrehozását tűzte ki célul válság és újjászületés témában, amely Európa számos városába eljut. Az alkotómunka első fázisában az Odin Színházban tartottak workshopokat, majd a közös munka eredményeképp született meg az előadás, amely játékos, szórakoztató és mindenki számára befogadható módon járja körül a témát. A történetben a banán reprezentálja egy egzotikus ország, Banana Land gazdagságát. Az emberek színes ruhákban járnak és a mindennapjaikat, munkájukat, életüket, egymáshoz való viszonyukat a banán határozza meg. Ebbe az országba érkezik egy idegen, egy kívülálló, aki, miután hasztalanul próbált boldogulni más, válság sújtotta országokban, itt próbál beilleszkedni és elfogadtatni magát...

Szeged "ALL IN"
Folyamatos kiállítások, programok:
A groteszk nagymesterének életét mutatja be szokatlan formában a Fekete ház új tárlata: az Örkény István emlékkiállítás dobozlabirintussal, a szerző saját hangját hallató telefonfülkével és egyedi installációs megoldásokkal várja a látogatókat. A kiállítás első fele hagyományos formában, eredeti dokumentumokon, személyes tárgyakon, relikviákon és kéziratokon keresztül ismerteti az író életét. A tárlat második fele – ahová egy trükkös ajtón keresztül léphetnek be a látogatók – interaktív elemek segítségével mutatja be Örkény kultikus műveit. A Tóték világát a doboztenger és egy kerti vécé jeleníti meg, mely az Isten hozta, őrnagy úr! című filmadaptáció részleteit vetíti. Az egypercesek a kartondobozokon jelennek meg szokatlan formában és helyeken, az Örkényre oly jellemző könnyedséggel.

