Kigyulladt egy autó Szegeden

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletére három tűzesetről, egy műszaki mentést igénylő esetről érkezett jelzés, és egy esetben téves jelzés is érkezett.
Délelőtt, a szegedi Szamos utca egyik lakásának előterében lévő villamos vezetékek égtek és füstöltek. A kiérkező egység védősugár mellett végezte el a lakás kiszellőztetését és a hőkamerás felderítést, amely szerint további beavatkozásra nem volt szükség. Délután a szentesi Návai Lajos utcából utólagosan jelezték, hogy az idősek otthonában egy fűnyíró kapott lángra, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 30 ezer forint. Este Nagytőke térségében a 45-ös főút 11 kilométerénél egy személygépkocsi kigyulladt. A motortérben keletkezett tűzet két gyors beavatkozóval a szentesi egység eloltotta, személyi sérülés nem történt. Délelőtt a szegedi Semmelweis utcán, a SZTE klinika épületénél egy faág a járdára szakadt. A szegedi egység a faágat kézi erővel eltávolította. Délben Kisteleken, a Petőfi Sándor utca és a Jókai utca kereszteződésében egy személygépjármű motorja műszaki hiba miatt felpörgött és az így keletkezett füstöt és a felforrt motor miatt képződött vízködöt égés miatti tűznek vélték. A kiérkező egység az autó áramtalanítását végezte el.