Kengurut "nyertek" az iskolások a vadaspark rajzpályázatán


Immár harmadik alkalommal rendezte meg április 26-án a társhatóságok bevonásával a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Vadasparkkal közös MEGELŐ-ZOO című prevenciós élménynapját. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek egy kellemes környezetben kapjanak fontos, az élet- és vagyonbiztonságuk szempontjából hasznos információkat.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Vadasparkkal közösen évek óta kiemelt figyelmet fordít a térségben élő fiatalok biztonságának megteremtésére. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy az elkövetkezendő időszak felnőtt nemzedékének figyelmét kellő időben felhívjuk környezetünk védelmének fontosságára, a természet szeretetére és tiszteletére. Az élménynapon 110 felső tagozatos szegedi általános iskolás vett részt. A rendezvényen azon társszervek is közreműködtek, amelyek a komplex prevenciós tájékoztatás érdekében évek óta együtt dolgoznak a „fiatalok biztonsága - jövőnk záloga” gondolatiság jegyében. A különböző állomáshelyeken való részvétel alkalmat adott arra, hogy a tanulók az élménynapnak otthont adó Szegedi Vadaspark mellett megismerhették a tűzoltók és a mentőszolgálat tevékenységét, a rendőrség megelőzési munkáját, emellett megtekinthették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kutyás bemutatóját is. A rendezvényhez kapcsolódva Vigyázzunk értékeinkre! címmel rajzpályázatot hirdettünk felső tagozatos diákok részére vagyonvédelem témakörben.
A rajzpályázat eredményei:
Különdíj: Madách Imre Általános Iskola: Ábrahám Laura 7.c III. díj: Dózsa Általános Iskola: Gábor Bianka 7. a II. díj: Tabán Általános Iskola.: Bárkányi Bettina 6.a I. díj: Madách Általános Iskola: Fekete Kamilla 7. c A nyertesek Brifkó, a Benett kenguru "nevelőszülei" lehetnek egy éven keresztül.