Labdarúgás: Volán-hatos a tápéi zsákban

Az Orosháza után a Tápét is sikerült két vállra fektetniük a kék-feketéknek, Tóth Ákos csapata így továbbra is százszázalékos a felkészülési időszakban. Szombaton már komolyabb teszt következik.
Helyi rangadót rendeztek szerdán a Felső Tisza parti stadion műfüves pályáján, ahol az NB III-as Tisza Volán SC Szeged a megye élvonalában vitézkedő Tápé ESK-t fogadta. Testvérharcnak is szemtanúi lehettek a párharc nézői, hiszen míg a hazai kispadot a télen a Mórahalomról érkező
Tóth Ákos
foglalta el, addig a látogatók többek közt fivérével,
Tóth Lukáccsal
(valamint az ásotthalmi
Szűcs Krisztiánnal
) erősítettek. Mindkét együttes jól kezdte a téli edzőmérkőzések sorát, hiszen a Volán szombaton bravúros 1-0-s sikert aratott az NB II-es Orosháza ellen, míg a Tápé előbb "osztálytársát", az FK 1899 Szegedet verte 1-0-ra, majd a megye kettes Üllést 4-1-re. Dongó Dénesék néhány napja borították, most érvényesítették a papírformát, ugyanis bár több lehetőséget is elpuskáztak, mégis fölényes sikert arattak alacsonyabb osztályú vendégeikkel szemben. A 6-2-es diadalból ismét góllal vette ki a részét az Orosháza hálóját megzörgető új igazolás,
Szabó Mihály Dávid
, az ígéretes formát mutató csatár mellett a visszatérő
Szabó Attila
, illetve
Kazi László, Buzási Péter, Kormányos Kolos
és
Varga Martin
tudott eredményes lenni a kék-feketéktől, míg odaát
Németh László
és
Márki Kornél
talált be. Ami a folytatást illeti, február 9-én (szombaton) mindkét alakulatra igen nehéz teszt vár.
Paksi Péter
legénysége 11 órakor egy másik Csongrád megyei NB III-as szereplő, a Hódmezővásárhelyi FC vendége lesz, míg Beretka Péterék 14 órakor a Kecskeméti TE U19-es gárdájával csapnak össze a Felső Tisza parton.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:
Tisza Volán SC Szeged - Tápé ESK 6-2 (2-1).
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző, vezette: Bánáthy János.
Volán:
Dongó - Kormányos, Pénzváltó, Szabó A., Grünvald, Dargó, Szélpál, Beretka, Buzási, Harmos, Szabó D. Cserék: Szabó M. (kapus), Heredea, Kazi, Füle, Puhalák, Mucsi, Varga M., Boros, Péter-Szabó. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Tápé:
Kispéter - Szűcs, Hegyesi, Szélpál, Kárász, Tóth L., Mike, Németh, Dlusztus, Brinszky, Péter. Cserék: Erdei (kapus), Cseh, Kőszegi, Mihalkó D., Szécsi, Török, Márki, Farsang. Vezetőedző: Paksi Péter.
Gólszerzők:
Szabó D., Buzási, Kazi, Kormányos, Varga M., Szabó A., illetve Márki, Németh Tóth Ákos:
"Teljesen más mérkőzés volt ez, mint a legutóbbi, Orosháza elleni, hiszen most nem egy magasabb osztályban szereplő, hanem egy megye I-es gárda volt az ellenfelünk. A játék ritmusa és formája ezzel együtt is tetszett, viszont a támadó harmadban, az ellenfél tizenhatosa előtt mutatott produkciónk, valamint a helyzetkihasználásunk még mindig hagy kívánnivalót maga után. Próbáljuk magunkat lépésről lépésre összerakni, ennek a folyamatnak az állomása lesz a Kecskemét fiataljai ellen következő csata. Úgy gondolom, gyors, ügyes futballistákkal érkeznek majd a vendégek, látatlanban egy jó erős megye I-es szintű gárdával, nagyon kíváncsian várom azt az összecsapást is."
Molnár János csapatvezető:
"Az első félidőben méltó partnerek tudtunk lenni, a másodikban azután kiütközött rajtunk az egész heti kemény munka."