Tetőt bontott a szél Vásárhelyen

Lángra kapott műanyag váza és széltől megtépázott háztető miatt is kivonultak a tűzoltók tegnap Hódmezővásárhelyen - olvasható a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében.
Délelőtt Hódmezővásárhelyen, a Szent István Templom urnafalánál egy gyertyától egy műanyag váza kapott lángra, amely miatt a helyiség füsttel telt meg. A tűzoltók kiérkezésére a plébános a tüzet eloltotta. Utólag jelentették, hogy az újszentiváni Árpád utca egyik házának tetőszerkezete meggyulladt, amelyet az ott lakók eloltottak. Délután a szegedi Puskás utcában lakók éreztek szúrós szagot, azonban a kivonuló egységünk mérései a helyszínen veszélyes anyag jelenlétét nem mutatták ki. Este a hódmezővásárhelyi Bajcsy-Zsilinszky utcán egy tízemeletes épület tetején a bádoglemez-borítást a szél megbontotta, a járókelőket veszélyeztető helyzetet a vásárhelyi egység számolta fel.
Forrás: