Vélemény

Vélemény: Mesterházy börtönben?

2012. november 15., csütörtök
Vélemény: Mesterházy börtönben?

Be kell(ett) tehát keményíteni, egy kicsit markánsabban fellépni itthon és külföldön is, amennyit csak lehet antiszemitázni, fasisztázni, a demokrácia hiányára hivatkozni, hátha akkor felfigyelnek rá, jobban megjegyzik, mint eddigi lagymatag fellépéseit, hiteltelen próbálkozásait a „kétharmados diktatúra” összes eddigi ténykedései ellen.

Mindeddig úgy gondoltam, nem tartozom az „alultájékozottak” körébe, annál is inkább, mert foglalkozásomból adódóan sok információ eljut hozzám, de természetes érdeklődésem is azt sugallja, hogy tudjam mi történik körülöttem, az országban és a nagyvilágban. S akkor jött a nagy meglepetés, vagy inkább döbbenet: azt írja a l’Unita című olasz lap (egykoron magát Sztálint dicsőítő és az ’56-os magyar forradalmat becsmérlő kommunista sajtótermék), hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, „börtönben is volt az Orbán-rezsimmel való szembenállása miatt”. Így az olasz lap. Azt ugyan nem árulja el a talján cikkíró, hogy a derék magyar ember mikor került áristomba, melyikben és mennyit ült az említett szembenállás miatt és azt sem, hogy érték-e atrocitások a börtönben? Már-már kezdtem aggódni emlékezőtehetségem, valamint felületességem miatt, merthogy, arra gondoltam, netán ez a Mesterházy tényleg a rácsok mögött sínylődött, csak az én figyelmemet kerülte el a mindenképpen fajsúlyos hír. (Ha csak nem arra a rövid rendőrségi kihallgatásra utal az újság és maga a szenvedő alany, amire tavaly december 23-án az Élőlánc-tüntetés kapcsán került sor a Gyorskocsi utcában. Mivelhogy a honatyák és anyák, eléggé alpári és elítélni való módon, a Parlament bejáratához láncolták magukat…) Szóval e kis börtön-kitérő után nem árt azt sem megemlíteni, hogy a mi derék magyar pártemberünk mi mindent nyilatkozott az olasz lapnak. Csípőből lefasisztázta Magyarországot és ennek kapcsán figyelmeztette a Nobel béke-díjas Európai Uniót, hogy az nem nézheti tovább tétlenül az ország fasizálódását! No, meg az első számú, a gyűlölt ellenséget (nem ellenfelet) is meg kell fékeznie a mértékadó európai grémiumoknak. Ez pedig nem más, mint az antiszemita Orbán Viktor, aki maga alá akarja gyűrni az országot, be akarja vezetni a választásoknál a regisztrációt, ami a legantidemokratikusabb politikai intézmény egy országban. Mindeközben persze emberünk elfelejti, hogy éppen azokban az országokban van feliratkozás, amelyektől ő speciel hazánk elítélését kéri: Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Ausztráliában (itt még meg is bírságolják azokat, akik igazolatlanul nem vesznek részt a voksoláson!) Mesterházy tehát alaposan melléfogott az olasz lappal, márpedig ő tőkét igyekezett kovácsolni ezzel az interjúval (is). Az egésznek a hátterében ugyanakkor egészen más áll. A szocialista pártvezető rájött, hogy az igazi veszély immáron nem egykori főnöke, Gyurcsány Ferenc irányából leselkedik rá, hanem másik volt főnöke és pártársa, az Együtt hallgatólagos vezére, Bajnai Gordon részéről. Be kell(ett) tehát keményíteni, egy kicsit markánsabban fellépni itthon és külföldön is, amennyit csak lehet antiszemitázni, fasisztázni, a demokrácia hiányára hivatkozni, hátha akkor felfigyelnek rá, jobban megjegyzik, mint eddigi lagymatag fellépéseit, hiteltelen próbálkozásait a „kétharmados diktatúra” összes eddigi ténykedései ellen. Nem vagyok benne oly’ biztos, hogy ez a próbálkozás jól sikerült, sőt, megkockáztatom: nagyon rosszul sikerült. Az is, hogy külföldön szúrta hátba saját országát, de az is, hogy benne maradt az az inkriminált mondat a börtönről. Közröhejes szituációt teremtett így maga körül a szebb reményeket szövögető MSZP-s vezető. Persze, nem ő az egyetlen, akit már most lázba hozott a 2014-es választások gondolata, no meg az abban való esetleges siker, a Parlamentbe való bejutás lehetősége. Itt van például a jelenleg párton kívüli, a légüres térben lebegő, Bokros Lajos. Az egykori pénzügyminiszter az azóta megszűnt MDF hátán jutott be az Európai Parlamentbe, s azóta párt nélkül is ott ül a lelkem, mintha pillanatragasztóval rögzítették volna (euróban is nagyon jól fizető) képviselői székéhez! Ha lehetősége van, akkor megszólal és támadja a most regnáló kormányt, katasztrófát vizionál a magyar nép számára, s azt tanácsolja, hogy el kell zavarni Orbánékat, mert csak úgy lehet demokrácia és virágzó gazdaság (ebből a tantárgyból speciel megbukott a volt miniszter). Most, hogy meghallotta a budapesti aszfalton szerveződő új politikai egyesülés hírét, azonnal felajánlotta szolgálatait, gazdag országot (mi több: köztársaságot) építő tapasztalatát. Hátha jut még neki is egy (bársony)szék a T. Házban. Erre szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. De jönnek, sorakoznak a szebb időket megélt, jobbára bukott vagy félretett politikusok is. Amikor Bajnai valahol kampányol (mert ezek a fórumoknak nevezett összejövetelek nem nevezhetők másnak), akkor egy-egy helyi volt befolyásos politikus szervezi a közönséget. Példa erre Komló, ahol Páva Zoltán korábbi szocialista polgármester volt a hívogató, de megjelent Puch László, a párt egykori pénztárnoka is. Budaörsön Keller László volt államtitkár szívta magába egykori miniszterelnöke szavait, de nem maradnak ki az olyan neves támogatók sem, mint Ungár Klára, Hodosán Róza, Magyar Bálint, Závada Pál, akik igyekeztek idejében aláírni a támogatói nyilatkozatot. Hogy csak a legutóbbi néhány napot említsük. Végül is nem szabad elfelejteni, hogy a nagyokat pislogó, egykoron libatenyésztéssel is próbálkozó, rengeteg tenyésztőt földönfutóvá tevő, Bajnait kemény dollárokkal segítik a demokrácia fellegvárából, Amerikából. Ha másért nem, hát ezért is érdemes aktivizálnia magát minden egyes önjelölt politikusnak…

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.