Bulvár

Saját barátjukat lopta meg a két makói fiatal

2012. november 27., kedd
Saját barátjukat lopta meg a két makói fiatal

Saját barátjukat lopta meg az a két fiatal, akiket 2012. november 24. napján elfogott és előállított a Makói Rendőrkapitányság - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.

A megalapozott gyanú szerint a két fiatal két hónappal ezelőtt tervelte ki, hogy Makón egy barátjuk házába bemennek és onnan különböző értéktárgyakat tulajdonítanak el. A 18 és 19 éves fiúk szeptember 19-én megvárták, amíg a család a reggeli órákban elhagyja a házat, majd az ablak szúnyoghálóját kivágva bemásztak azon. Az ingatlanban mindössze húsz percet töltöttek, ami elegendő időnek bizonyult ahhoz, hogy - mintegy félmillió forint értékben – laptopot, arany ékszereket, készpénzt és egyéb elektronikai cikket lopjanak el. A makói rendőröknek az adatgyűjtés és a tanúkihallgatásoknak köszönhetően került a látókörébe a két fiú. Kihallgatásuk során mindketten részletes beismerő vallomást tettek, amelyben elmondták, hogy nagyon megbánták tettüket és az ellopott érékeket – amelynek egy részét már elköltötték – visszafizetik. A Makói Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellenük - áll a közleményben.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.