A Jobbik átragasztotta a szlovák utcanévtáblákat Szegeden (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2012. június 1., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

A szegedi közgyűlés döntése értelmében a kissebségek házának a sarkán lévő Osztrovszky és Teleki utcanévtáblákat szlovák névtáblával is megjelölték, amit most a Jobbik szegedi szervezete tiltakozásul a szlovák nyelvtörvény ellen átragasztott.

A Szegedi Szlovák Önkormányzat kezdeményezésére, a szegedi közgyűlés jóváhagyása után a nyolc kisebbségi önkormányzatnak otthont adó épület két sarkára, az Oszróvszky utcára és a Teleki utcára a magyar mellé szlovák utcanévtáblát is felszereltek: Ulica Osztróvszkeho és az Ulica Telekiho felirattal.

A Jobbik megyei és szegedi szervezetének elnöke, Tóth Péter mindkét táblára egy-egy feliratot ragasztott elmondása szerint azért, mert így kívánják kifejezni tiltakozásukat egy olyan nemezettel, Szlovákiával szemben, ahol 82 magyar településen még mindig nem engedték kihelyezni a magyar névtáblákat. „Egy olyan nemzet kisebbsége kérte és kapta meg városunkban a lehetőséget szlovák utcanévtáblák kihelyezésére, melynek anyaországában bizonyos esetekben tiltják a magyar nyelvhasználatot, és a magyar állampolgárság felvételét. Mi nem a kisebbségi jogok ellen vagyunk, sőt mi is támogatnánk például, ha a szlovák származású Prohászka Ottokárnak kívánnának szobrot állítani városunkban. Mi a történelemhamisítás és a szlovák állam magyar kisebbséget sújtó törvényei ellen emelünk szót” – mondta el a politikus, majd az Osztróvszky táblára a „tiltakozásul a szlovák nyelvtörvény ellen” feliratot, a Teleki táblára pedig a „Felvidék magyar” feliratot ragasztotta fel.

Osztróvszky József egyébként Szeged reformkori ellenzéki politikai életének szervezője volt, majd 1848–49-ben Szeged egyik országgyűlési képviselőjévé választották, később kormánybiztos lett. Osztróvszky 1861-ben rövid ideig Szeged polgármestere is volt.

A DK elítéli a Jobbik megmozdulását

A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete péntek késő esti sajtóközleményében ítélte el a Jobbik fellépését. A nyilatkozatot az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete mélyen elítéli a Jobbik szegedi elnökének mai barbár akcióját.

Elfogadhatatlannak tarjuk, hogy a XXI. Század Európájában megtörténhet az, hogy a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva leragasztják a Nemzetiségek Háza falán lévő idegen nyelvű utcanév táblát.

Demokrata számára felfoghatatlan ez a fajta magatartás, továbbá nem értjük, hogy a Jobbik szegedi elnöke milyen összefüggést lát a Magyarországon élő szlovákok és az anyaországban alkalmazott nyelvtörvény között.

Arra kérjük Tóth Pétert, hogy azonnal kérjen bocsánatot minden, Magyarországon élő kisebbségi állampolgártól.

Szeged, 2012. június 1.

Demokratikus Koalíció Szeged

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 69 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.156.92.46 IP címről szól hozzá.

  • 69. BoszniaiPiramis hozzászólt ekkor: 2012. június 18., hétfő, 11:07
    Válaszolok

    http://kepfeltoltes.hu/120618/oriaskoponyaboszniaban_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    friss lelet a boszniai piramisnál találtak egy orias koponyát…uyge ez se létezik?
    monokolursz jol eltünt azota

  • 68. Macskabölcső hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 10:10
    Válaszolok

    Anno, azt tanították nekünk, (még egyetemi szinten is) hogy a Fin-Ugor nyelv családhoz tartozunk.Ennek a valós alapja annyi, mint 1 Bantu-Eszkimó testvériségnek.A HUN-MAGYAR nyelvcsaládba tartozunk(Hunor-Magor)Magyarságunk bizonyítékai szerte a világban megtalálhatóak.pl észak amerikai 7000 éves rovásírásos kavics,vagy a dél amerikai Eqvadorban található Tayos barlang,és az ősi Magyar nyelvet beszélő bennszülött népcsoport.(you tube, Móricz János, az Ecuadori tvben)

  • 67. 0662-esbértroll hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:56
    Válaszolok

    monokoloursz,söt az m1 duna tv mellett
    az echo tv is foglalkozott már a boszniai piramisokkal
    és te erre azt mondod nem létezik ugye?

  • 66. 0662-esbértroll hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:54
    Válaszolok

    meglátszik hogy atvn nincsenek kulturális müsorok
    :(

  • 65. 0662-esbértroll hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:44
    Válaszolok

    monokolourszt már ne keressétek ezután
    többé nem mer ide irni szénné égettétek

  • 64. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:04
    Válaszolok

    monokoloursz ird be dmre is
    had okosodjanak ök is

  • 63. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:03
  • 62. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 09:01
  • 61. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:56
    Válaszolok

    29 moonkoloursz bebuktad,mi lenne az a szivesség?

  • 60. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:55
    Válaszolok

    igy van Macska,ezt a jobb baloldaliságot is a háttérhatalom találta ki
    a balekok marják saját népüket…
    a háttérben meg jót nevet a pénzesúr
    látom sokat kimoderáltak már :D helyes.

  • 59. Macskabölcső hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:51
    Válaszolok

    51, számomra nem létezik jobb és baloldal.Magamat a hazáját szerető emberek csoportjába sorolom.A “szívességedet”engedelmeddel most kihagynám!Arra viszont megkérnélek, hogyha Boszniában jársz, a piramishoz vezető ösvény szélére, ne rakd ki,a Mózes sétány,feliratú táblát!

  • 58. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:47
    Válaszolok

    49 monokoloursz,Szakács Gábor újságíró, rovásírás kutató
    ott járt,le is fotozta,nézz utána,keress rá,ird b e a keresöbe

  • 57. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:45
    Válaszolok

    itt látszik a szocikk évek ota nem képezik magukat,megelégedtek a sogor diplomájának lemásolásával
    aztan azt hiszik ök a megmondoemebrek
    nos uj idök vannak
    nyugdijasházban 90 éves botos (becsaphato)öregek elhiszik tán,de mások nemigen

  • 56. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:43
    Válaszolok

    monokoloursznak oktato video
    amiröl nem tudsz az attol még létezik
    ez már nem az egypártrendszer bocsh

  • 55. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:42
  • 54. Nyilasi_Eszti hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:40
    Válaszolok

    monokolor most beégtél
    már a duna tv ás az m1 is foglalkozott a boszniai piramisokkal!
    csak ird be a jutubén
    öszödi dumád itt nem jön be
    ez nem a dm-es beerka közösség kispajtá_ss

  • 53. hehe hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:34
    Válaszolok

    ez a piramisos cikk nagyon jó! ki gondolta volna?
    a magam nevében köszönöm!

  • 52. régész hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 08:03
  • 51. Monocolor hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 07:40
    Válaszolok

    50: Boszniában nincs piramis, olvass utána a dolognak. Ha hozol fotót a rovásírásos bosnyák piramisról, teszek neked egy szívességet. Egyébként nem Ázsiából jöttünk és nem a besenyők miatt? Egyszerűen ráuntunk a sztyeppékre és idáig ügettünk a lovainkon? Ugye nem az UFO teóriát fogod leírni, hogy a Sziriuszról űrrepülővel költöztünk ide?! Ennyire jobboldali vagy?

  • 50. Macskabölcső hozzászólt ekkor: 2012. június 4., hétfő, 07:24
    Válaszolok

    B.H.38,”A 9.században Ázsiából elmenekülni voltunk kénytelenek” látom az Ulanbátori vörös egyetemen (a nagy sátorban)ezt tanították számodra.Hedvigkém,ha most én neked azt mondom, ogy ott felejtetted a baltádat,holnap már indulsz is érte vissza.A magadfajta agy mosottak elhiszik ezt a honfoglaló süketelést.A boszniai földalatti piramisokról a történészek megállapították, hogy (a lengyelek szerint 30, az amik szerint 35 ezer évesek)a FALAIKON SZÉKELY-MAGYAR ROVÁS ÍRÁS található.Ez a világra szóló szenzáció mélyen el van hallgatva,mert nem fér bele a választott nép történelmi ideológiájába, miszerint a 6 ezer évükkel ők a legősibb nép a földön.

Ugrás az oldal tetejére